~9~ "Teljesen félreismertem!"

Sziasztok!:)
Meghoztam a következő részt, ne haragudjatok, de nem voltam itthon péntektől kezdve :///
Remélem tetszeni fog, köszönöm a sok pipát, és kommentet!!:))♥♥

xoxo smile-girl.:)))

Loren szemszöge

A szemeimet égette a forró könnyek sokasága. Az arcomon lassan kóboroltak le a könnycseppek. Hallottam, amint a fiú pár perc csend után letrappol a lépcsőn. Szipogva mentem az ablakomhoz. Felültem a párkányra, mellkasomhoz húztam a térdeimet, és engedtem, hogy a hűvös szellő kicsípje kissé piros arcomat. Fájt kimondanom azt a pár szót. Jobban, mint gondoltam. Megbántottam valakit, aki nem tudja, sőt, valószínűleg nem is fogja megtudni, miért tettem. Nem magamat féltem Jaymitől, hanem Őt. Ezt a fiút, akit két kerek napja ismertem meg, aki tudja az életem, elfogad engem, és nem nevetett ki. Ezt a fiút, aki segített nekem, megbízott bennem, és biztatott. Ismerem Jaymit. Bármire képes lenne, és sosem bocsájtanám meg magamnak, ha miattam bántaná Őt.

Ahogy néztem ki az ablakon, és a kissé felhős, borult eget bámultam, megakadt a szemem egy szőke hajkoronán. Lepillantottam, szemem megakadt a fiún. A szívem hatalmasat dobbant. Leült a kerítés szélére, kezeivel idegesen szőke hajába túrt, majd az ég felé emelte tekintetét. Szívem szerint kiugrottam volna akár az ablakon keresztül is hozzá, hogy bocsánatot kérjek, vagy csak figyelmeztessem, hogy meg fog fázni, de nem tehettem. Csak néztem Őt, ahogy fehér Supra cipőjével idegesen dobol a járdán, felszed egy kavicsot, majd a lehető legtöbb erejét beleadva elhajítja azt a végtelenségig. Fejét hátrafeszítette, így a kerítésnek ütközött. Két kezével átölelte magát, majd kezeivel próbálta felmelegíteni a testét, amit Jaymi ruhái takartak. Abban a pillanatban az sem érdekelt, hogy miért viseli Jaymi ruháit, csak az, hogy meg fog fázni. Aggódtam érte. Szemeit erőszakosan lehunyta, majd miután kinyitotta, kínosan felnevetett. Hirtelen tekintete találkozott az enyémmel. Fejemet gyorsan elfordítottam, próbáltam megnyugtatni lélegzetem, reméltem, hogy pár másodperc múlva a szívem nem fog ilyen eszeveszettül kalapálni. Egy kis idő elteltével újra visszanéztem a fiú irányába, hál’ istennek, ő nem felém nézett. A távolba meredt, arcát kicsípte a hideg szellő, a fekete feszülős póló tökéletesen kihangsúlyozta izmos karját és hasát. Arcomra egy kis pír ült ki, ahogy végigjárattam szemem tökéletes testén.

Nem tudom mennyi ideig nézhettem Őt, de egyszer csak egy másik fiú jelent meg, aki látszólag nem volt éppen a legnyugodtabb. Idegesen szórta a szavakat Niallhöz, aki mit sem törődve a rövid barna hajú fiúval, folytatta a távolba meredést. A másik fiú megrázta a szőkeség vállát, aki végre rá emelte a tekintetét. Felállította a helyéről, majd valamiféle magyarázás után elráncigálta onnan a szőkeséget.

Leszálltam a párkányról, komótos léptekkel a fürdő felé vonszoltam magam. Levettem magamról a megnyúlt, de kényelmes melegítőnadrágomat, amin Puma felirat díszelgett, majd az ahhoz illő pólót, és pulóvert is. Fehérneműben álltam a tükör előtt. A bordáim kezdtek kilátszani, egyértelműen meglátszott testemen, hogy mostanában szinte alig ettem. Undorodva léptem el a tükörtől, majd levettem magamról a maradék ruhadarabokat, amik a testemet takarták, felkötöttem lófarokba a hajam, és beálltam a forró zuhany alá.

*

A pizsamámba bújva a hasam egy hatalmas korgással adta tudtomra, hogy ételre van szüksége. Ma ismét nem ettem semmit. Saját magamnak is beláttam, hogy ez így nem mehet tovább, de nem tehetek mást. Néha elfelejtem, néha egyszerűen csak undorodom, ha az ételre nézek. Óvatosan kinyitottam az ajtómat, majd lassan lebotorkáltam a lépcsőn. Az utolsó lépcsőfokon megálltam, körülnéztem, hogy nincs-e lent senki, majd amikor megbizonyosodtam róla, gyorsan a konyhába somfordáltam. Az ebédből maradt még némi bolognai spagetti. Gyorsan szedtem valamennyit egy tálba, majd a mikróba tettem, hogy megmelegítsem. Türelmetlenül vártam, hogy leteljen a két perc. A gyomrom egyre jobban jelzett, hogy már ő sem bír várni. Amint megszólalt a mikró hangja, jelezvén, hogy kész a vacsorám, azon a hangon kívül megszólalt egy másik is. A vér is kiszökött belőlem, ahogy meghallottam az Ő hangját. A libabőr végigfutott rajtam, a szívem heves tempóra talált.

-          -Miért utáltál meg? – szólt ez mély, reszelős hang a hátam mögül. Nem akartam megfordulni, ugyan is… féltem. Nem szabad, hogy szóba álljak vele. Nem! Gyorsan kikaptam a tálat a mikróból, de pechemre olyan forró volt, hogy le is kellett raknom a pultra. Felszisszentem, gyorsan a hideg víz alá tartottam a kissé vörös kezemet.

-          -Mit tettem, kérlek, csak annyit kérek, hogy mondj el.

Hangjából tisztán kihallatszott a kérdések sokasága, a szomorúság, és a remény. Elállítottam a vizet. A konyhát, sőt, az egész házat csend lepte be. Ahogy keze a vállamhoz ért, összerezzentem. Hirtelen maga felé fordított. Ez a helyzet annyira de ja vu érzést hozott elő. Mint két nappal ezelőtt. Ugyan itt álltunk, ugyan így. Alakja fölém tornyosult, kék szemei hamar megtalálták az enyémeket.

-          -Niall. Kérlek, hagyj elmenni. – hajtottam le a fejem.

-         - Csak annyit kérek, hogy mond el, mit tettem. Mond el, hogy miért küldtél ma el. Csak ennyit!

Különös érzés kerített hatalmába. A tekintete mágnesként vonzotta az enyémet. Ahogy a fény rávilágított kék íriszeire, mintha egy óceán tükröződött volna benne, gyönyörű, hatalmas hullámokkal, kristálytiszta vízzel. Annyira meg akartam ölelni. Csak, hogy hozzáérhessek, érezhessem az illatát, nem akartam mást, csak ezt! De túlságosan féltettem Jaymitől. Hirtelen oldalra kaptam a fejem, és megpillantottam Jaymit, amint éppen az ablakhoz ér. Bepánikoltam. Ha meglátja, hogy kettesben vagyunk, elképzelni sem szeretném mi fog történni. Hirtelen ötlettől vezérelve lendületből arcon csaptam a fiút.

-          -Hagyj békén! – kiáltottam rá idegesen.

A könnyeim utat szabtak maguknak, ahogyan rohantam fel az emeletre. Annyira kínzó érzés volt, hogy ezt tettem. Idegesen vágtam be magam mögött az ajtót. Nem akartam elhinni, tényleg ezt tettem? Azzal, aki iránt valami kötődést érzek? Utálom az életem! Sírva borultam az ágyamba. Mit sem törődve a korgó gyomrommal, csak el akartam felejteni a mai napot. Erőszakosan hunytam le a szemeimet, rázkódó testem nem engedelmeskedett agyam parancsának. Mindennél jobban el akartam kerülni az álomvilágba, ahol elfelejtkezhetek erről az egészről. Niallről, Jaymiről, magamról, az életemről…

Niall szemszöge

Csak álltam egy helyben, arcomra tapasztottam tenyerem. Nem sikerült feldolgoznom a történteket. Minden annyira… gyorsan történt, olyan váratlanul.

A fülemet Jaymi rosszindulatú kacagása ütötte meg.

-          -Hát, ezt jól megkaptad, öcsi.

Másodpercek alatt elöntötte a testem az idegesség. Nem tehetek róla, de amint meglátom ezt a srácot, kedvem támad ahhoz, hogy megismertessem vele közelebbről az öklöm.

-          -Talán valami bajod van? -  kérdeztem vissza flegmán.

-          -Fogd fel, nem kellesz neki. Nem bántásból mondom, de ismerem eléggé ahhoz Lorent, hogy tudjam, ki az aki tetszik neki,és ki az aki nem. Jó tanácsként mondom, felejtsd el Őt. Nézz rá! Látszik rajta, hogy szívből utál téged. Nem tudom miért, lehet, hogy az egoizmus vagy a híresség, ki tudja? –kuncogott fel. – Mindenesetre, megpróbálok beszélni vele, hátha ajánlhatok az érdekedben egy-két szót.

Nagyokat pislogva meredtem a tőlem tíz méterre álló fiúra. Megpróbál szólni az érdekem néhány szót? Azt hiszem, félreismertem. Lehet, hogy nem is olyan, mint képzeltem. Lehet, hogy igazából ő jó fej, csak a zord külső eltakarja a belsőjét. De egy dolog nem hagyott nyugodni. Akkor miért fél tőle Loren? Miért mondta azt, hogy megerőszakolta? Egy pillanat alatt állt össze a fejemben a kép. Loren egy hazudós tini lány. Még hogy nem ismer minket! A fejemet tenném rá, hogy nagyon is tudja, kik vagyunk, ez a „félek tőled, ne bánts” dolog pedig egy nagy megjátszás volt tőle. Az volt az egyedüli célja, hogy szerezzen pár VIP jegyet magának, illetve a barátnőjének. Niall Horan, hogy te mekkora egy idióta, naiv gyerek vagy! Képes voltam bedőlni neki… Képes voltam miatta kiakadni, amiért elküldött. Képes voltam sajnálni, hinni a műkönnyeinek, hogy tényleg ilyen az élete, hogy tényleg megerőszakolta a bátyja, és fél mindenkitől.

Úgy érzem magam, mint egy pali madár. Soha életemben nem csaptak még be ennyire! Nem volt még rá példa, hogy valakinek ennyire bedőljek, és elhiggyem a kamubeszédét. Legszívesebben elbujdostam volna a föld legmélyebb sarkába. Mi tagadás,jól színlel a kis csaj, gondolom, az iskolában benne van a színjátszó klubban.

-          -Izé, köszi… De azt hiszem felesleges lenne szólnod bármit is az érdekemben… Szerintem ez a dolog, izé, úgysem jönne össze.. Mármint, ne érts félre! Nem akarok semmit a húgodtól, vagy ilyenek… Szóval, felesleges szólnod…

Zavartan keresgéltem a szavaimat. De abban a pillanatban az idegességem mindent felülmúlt.  Azt hittem végre lesz egy lány, akihez ennyire kötődöm, aki szeretni fog, és nem vág át! Erre tessék! Nesze neked Niall! Szerelmet akartál? Barátnőt? Hát tessék! Itt van!

Jaymi egy bólintás után lassan megindult az emeletre. Ahogy elhaladt mellettem, arcán, ha akartam volna sem tudtam volna nem észrevenni azt az arogáns mosolyt, amit nem tudtam hova tenni. A lépcső aljáról még egyszer visszafordult.

-          -Sajnálom, haver. Loren már csak ilyen. Sosem tudja eldönteni mit akar, és mit nem.

Lazán vállat vontam, majd jobbnak láttam visszamenni a többiekhez.

~8~ Elutasítás

Sziasztok kedves olvasók! :)
Nagyon nagy köszönetet szeretnék mondani a 18 rendszeres olvasó miatt, illetve a 3000 oldalmegjelenítés miatt! Köszönöm szépen, hogy kommenteltek és pipáltok, nagyon sokat jelent nekem, higgyétek el! :')♥
Meghoztam az új részt, remélem tetszeni fog, jó olvasást! :)x
u.i.: remélem az új design is elnyerte a tetszéseteket! :)♥

xoxo smile-girl.:)))

Hirtelen ötlettől vezérelve megindultam az Ő szobája felé. Látnom kell! Nagyot sóhajtva álltam meg a fa ajtó előtt, majd felemeltem a kezem, hogy kopogjak. Fülemet egy mély, férfinevetés ütötte meg. Fejemmel hátrafordultam, majd megpillantottam Jaymit, amint az ajtókeretnek dőlve nevet valamin. Vagyis, rajtam. A düh és az idegesség villámként szaladt végig rajtam, ahogy ránéztem. Arcomon megrándultak az izmok, egy gúnyos mosollyal viszonoztam nevetését.

-          -Nem fogja kinyitni. – kacsintott.

-          -Ó, igen? És te azt honnan tudod?

-          -Egy házban lakom vele.

Még utoljára visszapillantottam az ajtóra, majd kezemet leengedtem az oldalam mellé, és teljes testemmel Jaymi felé fordultam.

-          -Ö… Anyukád mondta, hogy majd te adsz nekem valami pólót, meg gatyát…izé…szóval, tudnál kölcsön adni?

Nem tetszett ez az egész. Hogy tőle kellett kölcsön kérnem ruhát. Az a vesztes pillantás, amivel megajándékozott óriási mosolyt csalt az arcára. Abban a pillanatban, még egy kismacska jelmezt is előbb felvettem volna, mint hogy tőle kelljen kérnem valamit.

Fejével biccentett egyet, hogy menjek be a szobájába. Komótos lépésekkel indultam meg. A szoba belülről olyan volt, mint egy sötét, kínzókamra. A falon szintén a Metallica, és Nirvana poszterek lógtak, illetve egy nagy elektromos gitár. A falak sötétkékre voltak festve, a plafonon pedig fekete festék ékeskedett, ami dominált a fekete parkettával. A redőny félig leeresztett állapota miatt a szoba meglehetősen sötétnek tűnt.

Jaymi a szekrényében kutakodott, majd megzavarva a bámészkodásom odadobta hozzám a ruhákat, illetve egy törölközőt.

-          -Itt a fürdő – mutatott az ajtóra ami a szobájából nyílt – zuhanyozz le, aztán vedd fel a ruhákat. Szerintem jó a méret.

-          -Ö..Kösz. – motyogtam, majd megindultam a fürdő felé.

*

Elmondhatatlanul szeretek zuhanyozni. Isteni érzés, amikor a forró vízcseppek átjárják minden porcikádat, ezzel felmelegítve testedet. Sajnos, most gyorsan kellett végrehajtanom „küldetésem”,mert nem otthon vagyok. Kiszálltam a zuhanykabinból, áttöröltem testem a puha, fehér fürdőlepedővel, majd miután visszavettem a bokszerem szemügyre vettem a ruhákat, amiket kaptam. A nadrág egy teljesen fekete, úgy láttam, csőnadrág, a póló pedig egy sötétkék, V nyakú, szintén elég feszülős darab. Kissé fintorogva húztam magamra a nadrágot. Vagyis, húztam volna, ha az nem lett volna olyan szűk. Idegesen rángattam magamra a fekete anyagot, ami úgy döntött, nem nagyon szeretne elválni eredeti viselőjétől. A lábam még mindig vizes volt egy kicsit, így még jobban megnehezítette a dolgom. Pár perc erőlködés után sikerült magamra aggatnom a nadrágot. Arcomon folytak az izzadtság cseppek, fejem kissé piros színben pompázott. Becsatoltam a gombot, majd felhúztam a cipzárt. Arcom eltorzult, ahogy megpróbáltam megmozdulni. A nadrág oly annyira szoros volt, hogy nem éppen a legkényelmesebb viseletek közé tartozott a számomra. Megpróbáltam megigazítani magamon, hátha jobb lesz, de nem jártam túl nagy sikerrel. Nincs más választásom, ki kell bírnom. Elgondolkodtam, hogy vajon Harry, hogy bír ilyen nadrágokban járni nap, mint nap?! Ez maga a megtestesült kínzás. Gyorsan átlendítettem a fejemen a pólót, eligazítottam magamon. Ahogy a tükörbe néztem, mérgesen vettem észre, hogy úgy nézek ki, mint Jaymi. Szem forgatva szedtem össze a koszos dolgaimat, majd a zacskóba tettem őket, amit szintén Jaymi adott.

Ahogy kiléptem a fürdőből, Jaymit nem láttam sehol, így a széktámlára hajtottam a törölközőt, amit adott. A lépcső felé igyekezve a szemem sarkából ismét Loren ajtaját bámultam, de végül nem mentem be, mert gondoltam már biztos lent van. Lassan kocogtam le a lépcsőfokokon. A többiek már lent ültek a nappaliban, minden szem rám szegeződött.

-          -Um. Köszi, Jaymi. –motyogtam, majd elhelyezkedtem Louis mellett, aki hirtelen felnevetett, de megemberelte magát, és egy mély levegő után beszívta ajkait, és a plafont kezdte stírölni, hogy ne nevesse el magát újra. A zavart tekintetek után folytatódott a beszélgetés. Egy röpke féloldalas pillantást tettem Louis felé, aki szintén így cselekedett velem, majd ahogy tekintetünk találkozott ismét felnevetett. Fejét a tenyerébe temette, ajkába harapva próbált hang nélkül nevetni, de teste úgy rázkódott, mintha a tengeren lenne egy hajón a szélviharban.

-          -Na és, miről maradtam le? – tettem fel a kérdést, hogy eltereljem a figyelmet az idióta csapattársamról, miközben elég erőteljesen oldalba könyököltem az említettet.

-          -Semmi különösről, de azt hiszem akkor menjünk is át a faházba. Úgy terveztük, hogy a teraszon leszünk, de sajnos az idő nem kedvezett, így a faházba megyünk grillezni, ha nem baj. Azt javaslom, akkor menjünk is. – csapta össze tenyerét Daniel. Mindenki felállt a helyéről. Illedelmesen magam elé engedtem mindenkit, majd amikor Louis akart volna menni a karjánál fogva megragadtam, és visszahúzta. A többiek tisztes távolságra kerültek tőlünk, így tudtam beszélni vicces kedvű barátommal.

-          -Louis, az isten szerelmére, mi a franc van veled? – dorgáltam le a vigyorgó fiút, akiből újra előtört a röhögés. Vagy, ez inkább már nyerítésnek volt nevezhető.

-          -Úgy nézel ki, mint egy…. homár.

Kezdtem úgy érezni magam, mint ha az oviban az óvó néni szerepét tölteném be, de ennél a pontnál már nem bírtam, belőlem is előtört az önfeledt kacagás. Louisval együtt próbáltuk lecsillapítani magunkat, de nem nagyon sikerült.

-          -Jöttök fiúk? –szólt egy hang távolról.

-          -Persze… - nyögtem ki, majd egy nagy levegő után próbáltam lenyugtatni magam. Lou nevetése még mindig hallatszott mögülem, így én is ismét nevetésre csábultam. Rázkódó testtel vonultunk ki a többiek után. Erősen az ajkamba haraptam, nehogy kitörjek ismét, de a végén már éreztem vas ízű véremet. A kis ház ahova menünk csodálatos volt. Középen egy hatalmas grillező, oldalt asztalok és székek, egy külön szekrény az evőeszközöknek, illetve egy hűtő, behűtött alkoholos italokkal, üdítőkkel.

Helyet foglaltunk az egyik asztalnál, majd kezdetét vette a csicsergés. Ismét értelmetlen dolgokról volt szó, néha fel-felnevettünk kelletlenül, de engem főként csak a grillezett csirkeszeletek isteni illata ragadott el. Percenként néztem a sütőt, hogy vajon mikor lesz már kész, de valahogy nem akart elkészülni.

*

A fűszerkeverék és az omlós csirke íze keveredett a számban, ahogy megrágtam a falatot. Isteni! A többiekkel mit sem törődve gyűrtem le a finomabbnál finomabb dolgokat.

-          -Niall… - bökött oldalba Liam. Egy pillanatra abbahagytam a rágást, majd felnéztem. Minden szem rám szegeződött. Kissé zavartan nyeltem le a falatot ami a számban volt, majd ittam egy kortyot a vörösboromból. Meglepetten vettem észre, hogy már mindenki végzett.

-          -Nagyon finom volt, köszönöm. – töröltem meg a szám szélét a szalvétámmal.

-          -Örülök, hogy ízlett. – mosolygott rám Patricia.

-          -Na és fiúk, várjátok már a holnapi koncertet?

-          -Igen, nagyon. Azt hallottuk rengetegen jönnek. – válaszolt kedvesen Liam.

-          -Pontosan. Egy ilyen jó banda koncertjére még szép, hogy sokan eljönnek! – nevetett fel Daniel. Kínosan mi is ezt tettük. Hogy én mennyire utálom ezeket a jópofizós találkákat!

Szememmel az ajtó felé tekintgettem, de semmi. Lorennek se színét, se hamvát nem láttam. Talán rosszul van? Vagy beteg? Vagy…. Jaymi?! Az utolsó gondolatomat megpróbáltam minél hamarabb kihessegetni a fejemből, mert csak felhúztam magam rajta.

-          -Öm… Én elmegyek mosdóba, ha nem baj. –álltam fel az asztaltól.

-          -Menj csak nyugodtan. Tudod merre van, ugye?

Bólintottam egyet, majd sietve a ház bejárata felé vettem az irányt. A lépcsőfokokat hármasával szedve próbáltam siettetni az utat, hogy Loren szobájához érjek. Megpillantottam az ismerős faajtót. Egy nagy sóhaj után fogtam minden bátorságom, és bekopogtam. A szívem eszeveszetten kalapált, úgy éreztem most azonnal ki fog szakadni a helyéről.

-          -Igen? – hallatszott meg az Ő halvány, csilingelő hangja.

-          -Niall vagyok. – válaszoltam az ajtóhoz közel hajolva.

-          -Menj el.

A szívem kihagyott egy ütemet, amint meghallottam erős, egyértelműen utálkozó hangját.

-          -T-tessék?

-          -Ne gyere be, menj el ! – jött ismét a válasz hangosabban.

Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy a szívemet ezer apró darabra törik szét. A hangja tisztán árulkodott róla, hogy a háta közepére sem kívánja a jelenségem, tényleg azt akarja, hogy hagyjam békén. Talán, örökre. Pár percig lesokkolva álltam egy helyben, a fülemben csak ez az egy mondta vízhangozott: „Menj el !” Mit tettem? Miért gyűlölt meg ennyire? Hiszen…hiszen tegnap még minden annyira más volt. Megölelt. Nevetett. Beszélt velem. Úgy látszik, ez az én sorsom. Örökre egyedül maradok. Ha egy lányt kinézek magamnak, nekem mért nem lehet egyszer szerencsém? Csak egyetlen egyszer ne küldjön el. Csak egyetlen egyszer találjak valakit, aki teljes szívéből tud szeretni, akinek én vagyok a Nagy Ő, akit zavarba tudok hozni a bókjaimmal. Olyan nehéz kérés ez?! Hiú ábrándok, felesleges remények, ostoba érzelmek. Niall Horan, ideje belenyugodnod, hogy neked sosem lesz normális barátnőd!

~7~ Szerencsétlen érkezés

Sziasztok drága olvasók! :)
Nagyon-nagyon hálás vagyok a sok pipáért, illetve a kommentekért! Nem tudjátok elhinni milyen nagy boldogság ez nekem! :') Köszönöm! ♥
Meghoztam a következő részt, remélem tetszeni fog, jó olvasást kívánok hozzá!:))
u.i.: holnaptól már csak egy hónap van a nyári szünetből, élvezzétek ki! :)
xoxo smile-girl.:)))

Niall szemszöge

A fiúk hangosan vihogva rontottak be a szobámba. Szemeimet lassan kinyitottam, majd 4 bámuló szempárral találtam magam szemben. Nyögtem egyet, majd idegesen a fejemre rántottam a takarómat.

-          -Ébresztő, Rómeó, ma megyünk a Júliádhoz. – kuncogott mellettem Louis. Arcomra akaratlanul is egy mosoly szokott a „rejtekhelyem” alatt beburkolózva. Ma újra láthatom Őt. Testemen végigszaladt az adrenalin bomba, az izgalom. Lassan előmásztam a takaróm alól, majd mosolyogva vizslattam csapattársaimat.

-          -Na látjátok, így kell felébreszteni egy alvó manót.

Megajándékoztam egy halálos tekintettel göndör barátomat, majd egy nyújtózást követően óriásit ásítottam. A szobában még sötétség honolt. Louis úgy döntött, szeretné, ha kiégne a retinám, ezért hirtelen húzta el a hotelszoba függönyét.

-          -Normális vagy? – kaptam a kezem a szemem elé fintorogva.

-          -Gyere reggelizni, mert utána próba. Remélem emlékszel.

Nagyot sóhajtva vonszolódtam ki a pihe-puha ágyból. A nagy franciaágy olyan kényelmes volt, hogy legszívesebben örök életemben csak abban feküdnék, és aludnék… illetve, nem egyedül. Valakivel. Egy lánnyal. Olyan régen volt egy kedves, szerető barátnőm, aki nem a pénzemért, vagy a hírnevemért akart velem lenni. Bármennyire is tűnök talán „nagyképű sztárnak, aki bárkit megkaphat”, ez egyáltalán nem így van. Rengetegszer elutasítottak már. Én valahogy sosem voltam elég jó. A kis ír, szőke, fogszabályzós fiú kinek is kellett volna? Most már pedig fogszabályzó nélkül, azt állítják rólam, hogy csak felnőttesen akarok kinézni, vagy túl „tökéletes” akarok lenni. Ez egyáltalán nem igaz. Senki sem tökéletes. A fogszabályzón régebb óta gondolkodtam. Zavart, hogy az iskolában minden fiúnak –pár kivétel azért akadt- tökéletes, csábító mosolya volt, nekem pedig kusza fogaim voltak. Persze, megkaptam párszor, hogy „Jaj de aranyos vagy ezzel!”. De egy tizenéves fiú nem aranyos szeretne lenni, hanem sokkal inkább szexi. Bevallom, benne volt egy kis részben az is, hogy rengeteg rosszindulatú levelet kaptam a fogaim miatt, de nem ez volt a döntő pont.

Én csak egy olyan lányt szeretnék, aki teljes szívéből szeret engem, Niall James Horant, az írországi fiút minden egyes apró hülyeségével, a rengeteg ételpusztításával és romantikus természetével, nem pedig aki A One Direction-ból való Niallt szereti, aki gazdag, híres, illetve nem tud mást rólam csak azt, hogy ír vagyok. Annyira meg tudnék becsülni egy lányt! Lehet, hogy nyálasnak tűnik, de mindent meg akarnék adni a szívem választottjának. Elvinném gyertyafényes vacsorákra akár egy tengerpartra, vagy egy rétre, minden nap bókolnék neki, illetve ki sem bírnám, hogy ne pusziljam, öleljem a nap minden percében. Azt szeretném, ha a jövendőbeli barátnőmnek néha én főzhetnék, romantikus estéket szervezhetnék egy kis lazításhoz, vagy csak együtt megnéznénk egy filmet összebújva, popcornt rágcsálva. Nincs is szebb érzés annál, mint amikor arra kelsz, hogy valaki van melletted, akiről tudod, hogy hozzád tartozik, és teljes szívéből szeret pont úgy, mint te őt. Szerelem. Ez az, ami hiányzik az életemből, és amire már nagyon vágyom. Nem volt sok kapcsolatom, nem vagyok nagyon tapasztalt a csajozás terén, illetve a barátnők kezelése terén, de rengeteg elképzelésem van.

Gondolatmenetemből Liam zaklatott ki, aki a fürdőszoba felé tolt.

-          -Ne maradj bent sokáig, és siess !  - kötötte a lelkemre.

A meleg víz jólesően kényeztette bőrömet. Odakint az időjárás ismét úgy döntött, hogy nem kedvez nekünk. Az eső úgy zúdult le az égből, mintha kancsóból öntötték volna. A derekamra csavartam a törölközőm, majd kiléptem a fürdőből, miután elvégeztem minden reggeli teendőm. A fiúk éppen a nappaliban veszekedtek valamin. Megragadva a lehetőséget magamra kaptam a bokszerem, illetve egy pólót és nadrágot. A hajamat engedtem, hogy a homlokomra lógjon, sem energiám sem kedvem nem volt felzselézni. Így sokkal természetesebb. Az ablakhoz lépkedve elmerültem az esőzés által nyújtott képben. Megnyugtató volt nézni, ahogyan a cseppecskék versenyt szaladnak egymással, hogy melyik éri el előbb az ablakpárkányt. Elmosolyodtam. Kiskoromban, amikor szomorú voltam és esett az eső, órákon át képes voltam az esőcseppek versenyét nézegetni. Naiv kisfiúként úgy gondoltam, hogy ha nézem az esőt, akkor a cseppek kimossák a gondolataimból a rossz dolgokat, emlékeket. Hát, nem jött be. Igaz, mindig megnyugodtam, de a rossz emlékek és gondolatok megmaradtak.

Most valahogy mégsem a rossz dolgok jutottak eszembe. Hanem… egy jó dolog. Egy csodás, gyönyörű dolog. Egy lány, akinek a mosolya képes felvidítani engem is. Loren. Ahogy tegnap megölelt, olyan hirtelen ért az egész. Annyira vonzódtam hozzá… Nem akartam elengedni. A teste úgy vonzott magához, akár egy mágnes a vaskarikát. Boldog voltam, hogy segíthettem neki, és boldog voltam… mert mosolyogni láttam. Az a boldogság, ami az arcán ült amiért megértette a matematikát, leírhatatlan. Annyira őszinte volt, és bájos.

Elmosolyodtam, amint visszapörgettem magamban az eseményeket. Azt hiszem, jelenleg semmit nem várok jobban, mint a ma estét!

-          -Niall, jössz már? –hallottam meg Zayn hangját.

-          -Igen! –kiabáltam vissza, majd egy pillanatig még néztem az esőt, aztán kiléptem a többiekhez.

*

Nem tudom mi történik velem, az arcomról nem tudom levakarni a mosolyomat, a tenyerem pedig izzad. Idegesen tördeltem az ujjaimat, miközben az autóban ülve Harry nyavalygását kellett hallgatnunk, ami Dianaról szólt, és hogy ő nem akarj még egyszer is látni azt a lányt.

-          -Niall, minden oké? – tette a kezét a vállamra Liam, miközben biztatóan mosolygott. Aprót bólintottam.

-          -Akkor azt javaslom hagy békén az ujjaidat, mert szerintem mire odaérünk többszörös törést szenved mindegyik.

Zavartan pillantottam fel a fiúkra, majd abbahagytam a nyugtató tevékenységemet.

-          -Hagyjátok már szegényt, izgul, mert ma is találkozni fog a csajával. – nevetett Louis.

-          -Nem a csajom. –mormoltam az orrom alatt.

-          -Még! – emelt fel a mutatóujját Harry.

Az autó hirtelen megállt, a szívem kihagyott egy ütemet. Eszeveszett módon nyomtam le a kilincset, gyorsan ki akartam menni és látni Őt. De sajnos, elfelejtettem, hogy ez az autó elég magas, így a sietős távozásomból egy jópofa esés lett. Azonnal megütötte a fülem a fiúk röhögése. Vörös arccal tápászkodtam fel a földről, remélve, hogy Loren ezt nem látta. Leporoltam a hasam, illetve a nadrágom. A fehér pólómat egy nagy sárfolt díszítette a hasamnál, a nadrágom szintén átázott a pocsolyától. Magamban elmondtam annyi káromkodást, hogy ezen már a gyónás sem segíthetne. Lángokat szóró szemekkel meredtem a fiúkra, kezemet keresztbe fontam a mellkasom előtt. Pár perc múlva sikeresen kimásztak ők is az autóból, szemükből folytak a könnyek a nevetés miatt.

-          -Hát barátom, azt hiszem, így nem fogsz túl jó benyomást kelteni a lánynál. –nevetett Louis.

-          -Kösz az együttérzést, tesó. –dünnyögtem.

Próbáltam átgondolni, hogy mit is kezdhetnék, de semmi nem jutott eszembe. Mire feleszméltem, a fiúk már az ajtóban álltak, és csöngettek. Sietősen szaladtam feléjük. Az ajtó kinyílt, Diana jelent meg göndörített platinaszőke fürtökkel. Elsőként Harry nyakába ugrott, úgy csüngött rajta, mint a banán a fán. A göndör gyorsan „lepattintotta” magáról, majd egy álmosoly után inkább bement a lakásba.

-          -Szia Niall. – nyávogott a lány. – Veled meg mi történt?

Meg akart ölelni, de amint meglátta a foltos-vizes öltözékem, félúton megállt.

-          -Elestem. –adtam meg az igaz választ. Arcán tisztán látszott, hogy majdnem elneveti magát, de tartotta, így egy köhögéssel próbálta leleplezni a „nevethetnékjét”. Grimaszolva léptem át az ajtó küszöbét. Szememmel azonnal a lányt kerestem, aki miatt érdemes volt ma eljönnöm ide. De sajnos,bármerre is néztem, nem találtam. Patricia és Daniel közelített felénk. Mosolyogva adtak egy-egy puszit, majd az ő tekintetük is megállapodott rajtam, de mielőtt bármit is mondhattak volna, megelőztem őket.

-          -Amikor kiszálltam az autóból nem figyeltem eléggé, és elestem.

Szájuk „o” alakot formált, majd sajnálkozva néztek rám.

-          -Jaj, drágám. Menj csak fel Jaymi szobájába, Jaymi biztosan ad neked valami tiszta ruhát, és le is zuhanyozhatsz, ha gondolod. – tette kezét a vállamra. Arcom lefagyott. Én? Jaymitől szívességet kérjek? Nem!

-          -Köszönöm, de…

-          -Ez nagyon kedves tőletek, ugye Niall? –vágott a szavamba Liam. Könyökével kissé oldalba bökött.

-          -Igen, köszönöm. Melyik is az ő szobája?

Megpróbáltam a lehető legudvariasabban beszélni. Megtudtam, fent balról a második szoba. Gyorsan szedtem a lépcsőfokokat. Jaymi szobájának ajtaján hatalmas Metallica és Nirvana poszterek ékeskedtek. A fa ajtóból szinte semmi nem látszott ki az eredeti anyagból. A nyomtatott papírok elfedték az egészet.  Hirtelen oldalra fordítottam a fejem. Loren szobája!