Első sorban szeretném elnézéseteket kérni, tudom, borzalmasan sokat késtem a résszel, de egyszerűen nem tudtam korábban hozni. :( AZ iskola teljes mértékben kikészít, semmi szabadidőm sincs, hétvégenként pedig általában nem vagyok otthon.:( Nagyon sajnálom, hogy csak most tudtam felrakni a részt! Mint tudjátok, két blogot vezetek, a másik blogomra is írnom kell a részeket, és mivl azt hamarosan befejezem, főként oda érkeznek előbb a részek. De amint azzal végzek, gőzerővel csak ezzel a történettel fogok foglalkozni!:) Addig is a türelmeteket kérem, nem fogom befejezni a történetet, ne aggódjatok!:)x
Köszönöm szépen a sok támogatást, illetve a türelmeteket, eszméletlen hálás vagyok nektek, nem tudjátok elhinni, mennyire! ♥ Köszönök mindent, nem is rizsázok többet, íme a következő rész, ami egy fordulópont a történetben! Jó olvasást! :)x
xoxo smile-girl.:)))
Pontosan 1 hónap telt el a koncert óra. Egy olyan
hónap, ami életem legrosszabb időszaka volt. Patricia és Daniel úgy döntöttek,
tönkreteszik az életem a lehető legtöbb módon. Betartották ígéretüket: elvették
a telefonom, és a laptopom, minden kommunikációs eszközöm, amivel tudtam volna
tartani a kapcsolatot Niallel. A legrosszabb pedig… a szemem előtt válaszoltak
minden egyes sms-ére, üzenetére. Zokogva könyörögtem nekik, ne tegyék, de mit
sem számított Arrogáns vigyorral az arcukon küldték el az alpáribbnál alpáribb
üzeneteket. Nem tehettem semmit sem. Vesztettem.
Éjszakánként alig-alig aludtam 4 órát, nem jött álom a
szememre sohasem. Álmatlanul forgolódtam az ágyamban, minden egyes nap,
remélve, hogy nem látja ezeket az üzeneteket, és tudja, nem én írom. De kit is
akarok szédíteni? Elhiszi. Tudom, hogy elhiszi, én írom.
Fülhallgatómon keresztül lágyan szólt Britney
Spears-től az Everytime, egy régi, nagy kedvencem. Könnyeim patakként hullottak
kisírt szemeimből, forró takarómat nyakamig magamra terítettem. Imádkoztam,
hogy Jaymi ne jöjjön hozzám ma este.
A szívem heves ütemben vert, mikor valaki kirántotta
fülemből a fülhallgatómat, orromat megcsapta az ismerős tusfürdő illata. Könyörgök, csak ezt ne!
-
-Szia édes. – suttogta
Jaymi a fülembe. Ijedten próbáltam hátrálni, kikerülni érintése alól,
feleslegesen.
-
-Bébi, unom már az
egérjátszmát. Megtanulhattad volna az elmúlt jó pár alkalomkor, hogy hiába
menekülsz, az enyém vagy.
Öntelt vigyora látván úgy éreztem azonnal feljön
belőlem a vacsorám. Undorodva fordítottam el tőle fejem, nem akartam, hogy
megcsókoljon.
Hirtelen erős szúrást éreztem fejbőrömön, halk sikoly
szakadt ki torkomon. Jaymi hajamnál fogva rántott magához, ajkait erőszakosan
préselte enyémek ellen. Bármennyire próbáltam tiltakozni, nem volt
esélyem. Teljesen ki voltam szolgáltatva
neki.
Olyan hévvel döntött el az ágyon, hogy az egy hatalmas
reccsenéssel adta tudtára, nem bírja a nagy terhelést. Fölém kerekedve csókolt
tovább, kezei bebarangolták egész testemet, ajkai áttértek a nyakamra.
Pillanatok alatt szabadított meg a testemet takaró minden ruhától. Mr nem volt
visszaút – ismét.
Szemeimet erőszakosan leszorítva, ajkamat harapva
tűrtem a kínzást, vártam, minél előbb vége legyen. Kezeim testem mellett
hevertek mozdulatlanul, úgy feküdtem Jaymi alatt, mint egy rongybaba. Egy
élettelen, megbénult rongybaba. Eddig alkalmak során sosem éreztem ily’ mértékű
fájdalmat, mint akkor. Jaymi nem törődött velem, azzal, hogy keservesen sírtam
fel, ütöttem, vágtam ahol értem, kiabálva próbáltam ellökni magamtól – minél
inkább próbálkoztam, annál kegyetlenebbül bánt velem.
Minden másodperc óráknak tűnt, reszketve húztam
magamra a takarómat, levegővételem zavaros volt a félelemtől. Minden testrészem
sajgott, szinte biztos voltam benne, hogy Jaymi maradandó nyomokat hagyott
rajtam.
-
-Kösz, cica. Szép álmokat.
Ahogy elhagyta a szobámat, olyan lendülettel tört elő
belőlem az újabb sírógörcs. Én ezt nem bírom tovább. Egy hónapja… Egy hónapja
minden egyes nap át kell élnem ezt a szenvedést. Minden este engem használ a
játékszereként, megaláz. Régebben megelégedett heti eggyel, később
kettő-hárommal, most már pedig napi szinten támad le. Élet az ilyen?! Ezt nem
bírom tovább, bármit megteszek, csak ezt ne kelljen elviselnem! Inkább a halál,
mint ez.
*
Gondolkodás nélkül szórtam a ruháimat a bőröndömbe.
Próbáltam halkan járkálni a szobámban, nehogy felkeltsek valakit, ám nem ment
ez ilyen könnyen. Fogalmam sem volt, mit is kell vinnem magammal, a
legszükségesebb kellékeket pakoltam be, melegebb ruhákat, ugyan is november
elejét írunk, hamarosan itt a tél. Igazolványaimat, pénzemet, bakkártyámat a
hátizsákomba rejtettem. Kész. Minden fontos dolog bent van, ami kellhet,
indulnom kell. El, minél messzebb ettől a helytől.
Kezembe kaptam a bőröndöt, hátamra a táskám, óvatosan
tártam ki az ajtómat. A lehető leghalkabban osontam le a lépcsőn, reménykedve,
senki sem fog meghallani. A szívem majd’ kiugrott helyéről, úgy éreztem ég a
bőröm, forróság járta át a testem. Mindenem izzadt, homályosan láttam a
világot. A kabátomat lassan vettem magamra. Amint a kilincsre helyeztem kezem,
hatalmasat ugrottam, ugyan is valaki hozzáért a vállamhoz.
Ennyi. Vége volt, soha többé nem fogok eljutni innen
sehova. Örök életembe szobafogságban fogok megrohadni. Miért?!
Óvatosan fordultam meg, agytekervényeim valamiféle
magyarázatot kerestek, de nem jutottak dűlőre.
Diana állt előttem. Pontosan az a lány, aki a lehető
legtöbbször próbált keresztbe tenni nekem eddigi életéveim alatt.
-
-Én… É-én… Cs-csak…
Szó-szóval…
-
-El akartál szökni, ugye? –
vonta meg a szemöldökét. Bármit teszek, mondok, ebből már nem fogom tudni
kimagyarázni magam. Minden lehetőségem elúszott.
-
-Igen. –sóhajtottam.
-
-Hát akkor gyerünk!
Elviszlek.
Úgy éreztem ott helyben elájulok. A fejemben szavai
visszhangzottak. Tessék? Ezt ő sem gondolhatta komolyam. Nyilvánvalóan
alvajáró, vagy részeg.
-
-Hogy mondtad?
-
-Maradj csendben, hozd a
bőröndjeidet, és lépjünk.
Kábultan fogtam meg a csomagjaimat, sietve indultunk
meg az autó felé. Hála Istennek, hogy tegnap nem járt be Patricia a kocsival.
Ezt az egészet nem tudtam felfogni. A mostohatestvérem
segít megszöknöm, az a személy, aki az összes adandó alkalommal belém rúgott
egyet, ott, ahol a legjobban fájt. Aki megpróbált tönkretenni. Miért is
változott volna meg egyik pillanatról a másikra?
A lehető legcsendesebben pakoltuk be a járműbe a bőröndömet, illetve a táskáimat.
Az anyósülésen ültem megszeppenve, fogalmam sem volt, mit is kellene mondanom.
Az autó motorja beindult, lassan indultunk meg az úton. Az első 10 percen
csendben ültünk, Diana vezetett, én pedig csak néztem Californiát. Valószínűleg
egy jó ideig nem fogom többször látni.
-
-Miért? – szólaltam meg
halkan. Diana mély lélegzetet vett, majd rátaposott a gázra. Testem
belesüllyedt az ülésbe a sebesség hatására.
-
-Nézd, Loren. Nem tudok
mit mondani, csak annyit, hogy sajnálom. Igen, tudom, nem voltam példa értékű
testvér, és ez enyhe kifejezés. Tönkretettelek, megaláztalak, csúfoltalak.
Tudom, mit tesz veled Jaymi, tudom, min mész keresztül. Azt is tudom, hogy a
szüleink mennyire utálnak téged. És tudod mit? Irigyellek. Mindig is
irigyeltelek. Gyönyörű vagy, és ami a legfontosabb, a legerősebb lány, akit
valaha láttam. Sosem tudtam volna mindezeken keresztülmenni, mint ahogy te.
Mindent átvészeltél,Loren, ezért minden elismerésem a tiéd. Szeretnék tőled
bocsánatot kérni, mindenért, amit tettem, hidd el, megbántam, teljes mértékben.
Fiatal vagy, élned kell. Bulikba járnod, szerelmesnek lenned, tanulnod. Ne
cseszd el úgy az életed, mint én. Nézz rám! – nevetett fel kínosan. – Mit takar
a makulátlan külső. Semmit sem tettem az életemért. Egyetlen egyszer nem
nyitottam ki a könyveimet, a pénz az, ami kitűnővé tett, mindig. Lusta vagyok,
és tudatlan, ellentétben veled. Sok minden vár még rád, Hugi. És bár tudom, nem
vagy a vérszerinti testvérem, annak tartalak. És büszke vagyok rád, Loren, ezt
tudnod kell. És teljes szívemből kívánom neked, hogy váltsd valóra az álmaidat,
és, ezen túl csak jó dolgok történjenek veled!
Az összes érzés felkavarodott bennem. Nem tudtam
eldönteni, sírjak-e vagy nevessek. Ahogy a szavak szép lassan értelmet nyertek
az elmémben, úgy öntötték el arcomat a forró könnyek. Bármire gondoltam volna,
csak erre nem. Hogy pont Diana fogja ezeket nekem mondani. Sosem fogom
elfelejteni, miket tett velem, de nem tudok rá haragudni. És azt hiszem, hivatalosan
is bevallhatom, én is a nővéremnek tekintem őt.
Az utó lefékezett, megérkeztünk a reptérre. Néma csönd
telepedett az autóra, csak lélegzetvételeinket hallottuk.
-
-Indulj, keress magadnak
egy gépet, és éld az álmaidat.
-
-Köszönöm.
Magam is megleptem cselekedetemmel, de olyan
lendülettel öleltem magamhoz Dianat, hogy még ő is megszeppent egy pillanatra.
Ebbe az ölelésbe az összes eddig testvéri szeretetünket beleadtuk. Szorítottuk
egymást, mintha ezer év után először találkoztunk volna. Ami igaz is… annyi idő
után először éreztem úgy, hogy van nővérem.
A lámpa fénye megcsillantotta Diana szemébe a kósza
könnycseppeket. Soha életemben nem láttam még Dianat sírni. És íme, megéltük
ezt a pillanatot. Ketten könnyeztünk, szorítva egymást az autóban, tudván, nem
látjuk egy ideig egymást.
-
-Megígérem, anyuék semmit
sem fognak megtudni tőlem. És Loren. – szólt utánam, miután kiszálltam a
kocsiból. – Remélem… néha felhívsz, vagy írsz nekem. Tudod a számom.
Mosolyogva bólintottam. Az autóból kiszedtem a
csomagjaimat, egy utolsó intés után pedig a mostohanővérem elhajtott. Íme, itt
állok álmaim kapujában. Nem választ el más a szökésemtől, mint egy repülőjegy
szerzése, és egy repülőút. Repülőút, egészen Londonig.
*
Homályos tekintettel néztem a mellettem ülő
kisgyerekre. Nevetve ütögette a székemet, aranyos mosolya engem is mosolyra
késztetett.
-
-Elaludtál. – vigyorgott.
Nem lehetett több, mint 8 éves. Ragyogó mogyoróbarna szemei engem pásztáztak.
Aranyos Thomas a gőzmozdonyos pólót viselt, barna, göndör fürtjei arcába
omlottak. Elbűvölően aranyosan nézett ki.
- -
Köszönöm, hogy szóltál. –
mosolyogtam rá, egy nyújtózást követően.
-
-Peter vagyok. Te?
-
-Loren.
-
-Meg szeretnéd nézni a
pocakomat?
Elnevettem magam kijelentésén, de tényleg komolyan
gondolta. Édes pocakján felhúzta a pólóját, majd azt simogatta. Hófehér bőrét
kiadta a póló sötétkék színe.
-
-Megmutatod a tiédet?
-
-Nem hiszem, hogy a repülő
kellős közepén szeretném mutogatni. De majd egyszer talán. – mosolyogtam rá.
Kedves Utasaink! Kérjük,
kapcsolják be biztonsági öveiket, azonnal landolunk! – hallottam meg a stewardess hangját. Két perc. Két perc választ el attól,
hogy álmaim városában legyek, hogy megkezdjem az új életem. Viszlát, régi,
siralmas életű Loren, ez London, baby!