~7~ Szerencsétlen érkezés

Sziasztok drága olvasók! :)
Nagyon-nagyon hálás vagyok a sok pipáért, illetve a kommentekért! Nem tudjátok elhinni milyen nagy boldogság ez nekem! :') Köszönöm! ♥
Meghoztam a következő részt, remélem tetszeni fog, jó olvasást kívánok hozzá!:))
u.i.: holnaptól már csak egy hónap van a nyári szünetből, élvezzétek ki! :)
xoxo smile-girl.:)))

Niall szemszöge

A fiúk hangosan vihogva rontottak be a szobámba. Szemeimet lassan kinyitottam, majd 4 bámuló szempárral találtam magam szemben. Nyögtem egyet, majd idegesen a fejemre rántottam a takarómat.

-          -Ébresztő, Rómeó, ma megyünk a Júliádhoz. – kuncogott mellettem Louis. Arcomra akaratlanul is egy mosoly szokott a „rejtekhelyem” alatt beburkolózva. Ma újra láthatom Őt. Testemen végigszaladt az adrenalin bomba, az izgalom. Lassan előmásztam a takaróm alól, majd mosolyogva vizslattam csapattársaimat.

-          -Na látjátok, így kell felébreszteni egy alvó manót.

Megajándékoztam egy halálos tekintettel göndör barátomat, majd egy nyújtózást követően óriásit ásítottam. A szobában még sötétség honolt. Louis úgy döntött, szeretné, ha kiégne a retinám, ezért hirtelen húzta el a hotelszoba függönyét.

-          -Normális vagy? – kaptam a kezem a szemem elé fintorogva.

-          -Gyere reggelizni, mert utána próba. Remélem emlékszel.

Nagyot sóhajtva vonszolódtam ki a pihe-puha ágyból. A nagy franciaágy olyan kényelmes volt, hogy legszívesebben örök életemben csak abban feküdnék, és aludnék… illetve, nem egyedül. Valakivel. Egy lánnyal. Olyan régen volt egy kedves, szerető barátnőm, aki nem a pénzemért, vagy a hírnevemért akart velem lenni. Bármennyire is tűnök talán „nagyképű sztárnak, aki bárkit megkaphat”, ez egyáltalán nem így van. Rengetegszer elutasítottak már. Én valahogy sosem voltam elég jó. A kis ír, szőke, fogszabályzós fiú kinek is kellett volna? Most már pedig fogszabályzó nélkül, azt állítják rólam, hogy csak felnőttesen akarok kinézni, vagy túl „tökéletes” akarok lenni. Ez egyáltalán nem igaz. Senki sem tökéletes. A fogszabályzón régebb óta gondolkodtam. Zavart, hogy az iskolában minden fiúnak –pár kivétel azért akadt- tökéletes, csábító mosolya volt, nekem pedig kusza fogaim voltak. Persze, megkaptam párszor, hogy „Jaj de aranyos vagy ezzel!”. De egy tizenéves fiú nem aranyos szeretne lenni, hanem sokkal inkább szexi. Bevallom, benne volt egy kis részben az is, hogy rengeteg rosszindulatú levelet kaptam a fogaim miatt, de nem ez volt a döntő pont.

Én csak egy olyan lányt szeretnék, aki teljes szívéből szeret engem, Niall James Horant, az írországi fiút minden egyes apró hülyeségével, a rengeteg ételpusztításával és romantikus természetével, nem pedig aki A One Direction-ból való Niallt szereti, aki gazdag, híres, illetve nem tud mást rólam csak azt, hogy ír vagyok. Annyira meg tudnék becsülni egy lányt! Lehet, hogy nyálasnak tűnik, de mindent meg akarnék adni a szívem választottjának. Elvinném gyertyafényes vacsorákra akár egy tengerpartra, vagy egy rétre, minden nap bókolnék neki, illetve ki sem bírnám, hogy ne pusziljam, öleljem a nap minden percében. Azt szeretném, ha a jövendőbeli barátnőmnek néha én főzhetnék, romantikus estéket szervezhetnék egy kis lazításhoz, vagy csak együtt megnéznénk egy filmet összebújva, popcornt rágcsálva. Nincs is szebb érzés annál, mint amikor arra kelsz, hogy valaki van melletted, akiről tudod, hogy hozzád tartozik, és teljes szívéből szeret pont úgy, mint te őt. Szerelem. Ez az, ami hiányzik az életemből, és amire már nagyon vágyom. Nem volt sok kapcsolatom, nem vagyok nagyon tapasztalt a csajozás terén, illetve a barátnők kezelése terén, de rengeteg elképzelésem van.

Gondolatmenetemből Liam zaklatott ki, aki a fürdőszoba felé tolt.

-          -Ne maradj bent sokáig, és siess !  - kötötte a lelkemre.

A meleg víz jólesően kényeztette bőrömet. Odakint az időjárás ismét úgy döntött, hogy nem kedvez nekünk. Az eső úgy zúdult le az égből, mintha kancsóból öntötték volna. A derekamra csavartam a törölközőm, majd kiléptem a fürdőből, miután elvégeztem minden reggeli teendőm. A fiúk éppen a nappaliban veszekedtek valamin. Megragadva a lehetőséget magamra kaptam a bokszerem, illetve egy pólót és nadrágot. A hajamat engedtem, hogy a homlokomra lógjon, sem energiám sem kedvem nem volt felzselézni. Így sokkal természetesebb. Az ablakhoz lépkedve elmerültem az esőzés által nyújtott képben. Megnyugtató volt nézni, ahogyan a cseppecskék versenyt szaladnak egymással, hogy melyik éri el előbb az ablakpárkányt. Elmosolyodtam. Kiskoromban, amikor szomorú voltam és esett az eső, órákon át képes voltam az esőcseppek versenyét nézegetni. Naiv kisfiúként úgy gondoltam, hogy ha nézem az esőt, akkor a cseppek kimossák a gondolataimból a rossz dolgokat, emlékeket. Hát, nem jött be. Igaz, mindig megnyugodtam, de a rossz emlékek és gondolatok megmaradtak.

Most valahogy mégsem a rossz dolgok jutottak eszembe. Hanem… egy jó dolog. Egy csodás, gyönyörű dolog. Egy lány, akinek a mosolya képes felvidítani engem is. Loren. Ahogy tegnap megölelt, olyan hirtelen ért az egész. Annyira vonzódtam hozzá… Nem akartam elengedni. A teste úgy vonzott magához, akár egy mágnes a vaskarikát. Boldog voltam, hogy segíthettem neki, és boldog voltam… mert mosolyogni láttam. Az a boldogság, ami az arcán ült amiért megértette a matematikát, leírhatatlan. Annyira őszinte volt, és bájos.

Elmosolyodtam, amint visszapörgettem magamban az eseményeket. Azt hiszem, jelenleg semmit nem várok jobban, mint a ma estét!

-          -Niall, jössz már? –hallottam meg Zayn hangját.

-          -Igen! –kiabáltam vissza, majd egy pillanatig még néztem az esőt, aztán kiléptem a többiekhez.

*

Nem tudom mi történik velem, az arcomról nem tudom levakarni a mosolyomat, a tenyerem pedig izzad. Idegesen tördeltem az ujjaimat, miközben az autóban ülve Harry nyavalygását kellett hallgatnunk, ami Dianaról szólt, és hogy ő nem akarj még egyszer is látni azt a lányt.

-          -Niall, minden oké? – tette a kezét a vállamra Liam, miközben biztatóan mosolygott. Aprót bólintottam.

-          -Akkor azt javaslom hagy békén az ujjaidat, mert szerintem mire odaérünk többszörös törést szenved mindegyik.

Zavartan pillantottam fel a fiúkra, majd abbahagytam a nyugtató tevékenységemet.

-          -Hagyjátok már szegényt, izgul, mert ma is találkozni fog a csajával. – nevetett Louis.

-          -Nem a csajom. –mormoltam az orrom alatt.

-          -Még! – emelt fel a mutatóujját Harry.

Az autó hirtelen megállt, a szívem kihagyott egy ütemet. Eszeveszett módon nyomtam le a kilincset, gyorsan ki akartam menni és látni Őt. De sajnos, elfelejtettem, hogy ez az autó elég magas, így a sietős távozásomból egy jópofa esés lett. Azonnal megütötte a fülem a fiúk röhögése. Vörös arccal tápászkodtam fel a földről, remélve, hogy Loren ezt nem látta. Leporoltam a hasam, illetve a nadrágom. A fehér pólómat egy nagy sárfolt díszítette a hasamnál, a nadrágom szintén átázott a pocsolyától. Magamban elmondtam annyi káromkodást, hogy ezen már a gyónás sem segíthetne. Lángokat szóró szemekkel meredtem a fiúkra, kezemet keresztbe fontam a mellkasom előtt. Pár perc múlva sikeresen kimásztak ők is az autóból, szemükből folytak a könnyek a nevetés miatt.

-          -Hát barátom, azt hiszem, így nem fogsz túl jó benyomást kelteni a lánynál. –nevetett Louis.

-          -Kösz az együttérzést, tesó. –dünnyögtem.

Próbáltam átgondolni, hogy mit is kezdhetnék, de semmi nem jutott eszembe. Mire feleszméltem, a fiúk már az ajtóban álltak, és csöngettek. Sietősen szaladtam feléjük. Az ajtó kinyílt, Diana jelent meg göndörített platinaszőke fürtökkel. Elsőként Harry nyakába ugrott, úgy csüngött rajta, mint a banán a fán. A göndör gyorsan „lepattintotta” magáról, majd egy álmosoly után inkább bement a lakásba.

-          -Szia Niall. – nyávogott a lány. – Veled meg mi történt?

Meg akart ölelni, de amint meglátta a foltos-vizes öltözékem, félúton megállt.

-          -Elestem. –adtam meg az igaz választ. Arcán tisztán látszott, hogy majdnem elneveti magát, de tartotta, így egy köhögéssel próbálta leleplezni a „nevethetnékjét”. Grimaszolva léptem át az ajtó küszöbét. Szememmel azonnal a lányt kerestem, aki miatt érdemes volt ma eljönnöm ide. De sajnos,bármerre is néztem, nem találtam. Patricia és Daniel közelített felénk. Mosolyogva adtak egy-egy puszit, majd az ő tekintetük is megállapodott rajtam, de mielőtt bármit is mondhattak volna, megelőztem őket.

-          -Amikor kiszálltam az autóból nem figyeltem eléggé, és elestem.

Szájuk „o” alakot formált, majd sajnálkozva néztek rám.

-          -Jaj, drágám. Menj csak fel Jaymi szobájába, Jaymi biztosan ad neked valami tiszta ruhát, és le is zuhanyozhatsz, ha gondolod. – tette kezét a vállamra. Arcom lefagyott. Én? Jaymitől szívességet kérjek? Nem!

-          -Köszönöm, de…

-          -Ez nagyon kedves tőletek, ugye Niall? –vágott a szavamba Liam. Könyökével kissé oldalba bökött.

-          -Igen, köszönöm. Melyik is az ő szobája?

Megpróbáltam a lehető legudvariasabban beszélni. Megtudtam, fent balról a második szoba. Gyorsan szedtem a lépcsőfokokat. Jaymi szobájának ajtaján hatalmas Metallica és Nirvana poszterek ékeskedtek. A fa ajtóból szinte semmi nem látszott ki az eredeti anyagból. A nyomtatott papírok elfedték az egészet.  Hirtelen oldalra fordítottam a fejem. Loren szobája!

~6~ Zsarolás

 Sziasztok! :) Ne haragudjatok a viszonylag rövid rész miatt, és tudom, hogy későn hozom, de nyaralni vagyok éppen.:/ 

Remélem azért valamennyire tetszeni fog, jó olvasást! :))xx

u.i. Imádom a BSE-t, gondolom ti is hasonló képpen vagytok ezzel :)

A fiú a pár perces visszaemlékezése után hirtelen megvilágosult. Mutatóujját felemelte, jelezvén, hogy rájött a matematikára.

-          -Megvan. Na figyelj. Itt van ez a szám. Ott mellette az a kicsi, ami a körben van azt jelzi, hogy melyik számrendszerbe kell raknod. Ez esetben a nyolcas számrendszerbe kell raknunk a 21340-et, szóval vonalakat kell húznod, és a nyolc többszöröseire lesz szükségünk…

Csak mondta, és mondta a szabályt, de nem tudtam odafigyelni. A szemem leragadt édesen magyarázó ajkain, ahogy artikulál. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem amerikai, se nem brit, ugyan is furcsa akcentussal beszél. Oldalra biccentett fejjel törtem a fejem azon, vajon honnan való lehet. Gondolatmenetemből egy kéz zavart ki, ami a fejem előtt integetett.

-          -Elkalandoztál. – nevetett a fiú. – Szóval, így már érthető?

Arcomra enyhe pír szökött, amikor rájöttem, hogy ez a kedves fiú végig nekem magyarázott, én pedig oda sem figyeltem.

-          -Ne haragudj.. Én csak… Szóval… El tudnád magyarázni még egyszer? – kértem a fiút lehajtott fejjel. Széles mosolyra húzta a száját, majd bólintott egyet és újra magyarázásba kezdett.

Arcomra hatalmas mosoly szökött, amikor már egyedül is sikerült megoldanom a matematika feladatot. Az ágyon hasalva írtam szorgosan a kockás papírlapra az eredményt, majd, miután úgy véltem az eredményem helyes odaadtam ellenőrzésre a szőkeségnek. Homlokát ráncolva olvasta a gondolatmenetemet. Borzasztóan izgultam, hogy elrontottam. Így is biztos voltam benne, hogy a fiú teljesen idiótának néz, aki még egy egyszerű matematikai példát sem tud elkészíteni.

-          -Ez jó lett! Ügyes vagy!

Amint meghallottam szavait, azonnal rá emeltem a tekintetem.

-          -Tényleg?  - csattantam fel örömömben.

-          -Ühüm. – bólogatott elismerően.

Hitetlenségemben én is szemügyre vettem újra a négyzetrácsos papírra vetett számokat és jeleket, majd miután megbizonyosodtam róla, hogy tényleg megfelelő az eredmény, gondolkodás nélkül a fiú nyakába ugrottam. Felkuncogott hirtelen cselekedetemen, majd azonnal visszaölelt.  Lányos zavaromban gyorsan elváltam a fiútól, majd inkább lehajtott fejjel vizslattam tovább a feladatokat. Az illata még mindig kényeztette az orrom, amitől akaratlanul is egy mosoly szökött arcomra. A szőkeség megköszörülte a torkát, majd zavartan mutogatott a telefonja képernyőjére, ami világított, illetve „Louis” feliratot mutatott. Bólintottam, majd a fiú elhúzta a képernyőn lévő zöld csíkot, ezzel hívásba kerülve.

-          -Mit akarsz, Louis? – szólt bele kissé morcosan. Nem akartam hallgatózni, de a telefonja hangereje olyan magasra volt állítva, hogy tisztán értettem, amit a másik fél mond a teljesen csendes szobában.

-          -Nem akarjuk megzavarni azt, amit csináltok, vagy amit nem csináltok, de figyelmeztetlek, hogy fél órája ülünk kint a kocsiban, Zayn nyavalyog, hogy álmos, engem pedig Eleanor hívott, szóval jó lenne, ha kitolnád már a nagy segged. – hallatszott egy fiú hang a készülékből, ami elég idegesnek tűnt.

-          -Jól van, megyek már.

-          -Mellesleg nem gondolom, hogy egy jegy odaadás fél órába telik. –kuncogott a fiúhang. A szőkeség arca halvány rózsaszín színt vett fel.

-          -Louis, befejezted? Mondtam, hogy megyek már…

Egy morgolódás után kinyomta a telefont. Érdeklődve néztem, ahogy próbál indokot találni távozására.

-          -Szóval… A fiúk már várnak lent, ezért mennem kell.

Felállt az ágyamról, lépteit az ajtó felé vette.

-          -Akkor még holnap találkozunk a grillezésen.. És… üm… remélem eljössz a koncertre. –mosolygott, ezzel megmutatván tökéletesen csillogó, fehér fogsorát.

-          -Köszönöm, hogy segítettél.

Hálanyilvánításomat egy bólintással viszonozta, majd egy intés után eltűnt a látószögemből. Hallgattam, ahogy lépteit gyorsan veszi a lépcsőn, majd az ajtó kinyílik és becsukódik, kintről pedig az autó beinduló motorhangja hallatszódott. Pár percig csak ültem egy helyben, szótlanul, arcomon a levakarhatatlan mosolyommal.

Bámészkodásom egy olyan hang zavarta meg, amelyet ha meghallok, a hátamon is feláll a szőr.

-          -Hát, hát, hát… Úgy látom, ez a szőke csávó nagyon rád van kattanva.

Nem zavartatva magát leült az ágyamra, majd elfeküdt. Feje mögé rakta a kezeit, féloldalasan nézett rám. A tokomba a gombóc egyre csak nőtt, ahogyan mindent sejtő vigyorral bámult rám.

-          -Nem tetszik ez nekem. – kezdte körmeit vizslatni. – A végén még féltékeny leszek.

Saját poénján jóízűen nevetett fel. Arcomra fintor ült ki, ahogyan ránéztem. Kék szemeit fel-le járatta testemen.

-          -Azt hiszem, meg kell mutatnom neked, kié is vagy.

Arca hirtelen komorrá vált, tized másodpercek alatt felült, majd hozzám mászott. A szívem a torkomban dobogott, ahogy ujjaival végigsimított arcomon, majd a nyakamon egészen le a kézfejemig. Megpróbáltam ellökni, de az én erőm az övé mellett eltörpült. Borostás arca szúrta puha bőrömet, ahogyan lassan a fülemhez hajolt.

-          -Jobban jársz, ha nem ellenkezel, ugye tudod? – suttogta szórakozott hangon. A testem remegett a félelemtől, bármit elviseltem volna abban a pillanatban, csak azt ne, amit tegnap éjjel tett még egyszer.

-          -Kérlek… hagyj békén.

A szavak nehezen akarództak kijönni kiszáradt torkomból. A hangom elcsuklott, egy forró könnycsepp szaladt végig arcomon. Jaymi mit sem törődve kérésemmel, ajkait először arcomra nyomta, majd szépen, lassan haladt a nyakamig. Számat erőszakosan vonallá préseltem, nem akartam megadni azt az örömöt neki, hogy lássa zokogásom. Hirtelen felsikítottam, ahogyan erőteljesen a puha bőrömbe kapott a fogaival a nyakamon. Fájt. Szívta, tépte a bőrömet, míg én tehetetlenül ültem és vártam, hogy vége legyen. Vége, ennek az egésznek.

Elégedett mosollyal az arcán távolodott el tőlem, majd kihívóan nyalta meg ajkait. A kispárnámat magamhoz szorítva húztam fel a térdeimet a mellkasomhoz. Reszketve másztam az ágy legtávolabbi sarkába.

-          -Remélem tudod, hogy ha holnap „összemelegednél” –mutatott idézőjelet ujjaival- a szőkével, nagyon megfogod bánni. Eddig viszonylag gyenge voltam veled, ne akard megtudni az erőszakos oldalam.

Egy utolsó kacsintás után elhagyta a szobám, ott hagyva engem, remegő végtagokkal, a könnyeimbe merülve.

~5~ - Váratlan vendég

SZiasztok!:)
Íme az 5. rész, jó olvasást hozzá. Köszönöm, hogy szántok időt a kommentelésre, illetve, a pipálásra, nagyon sokat jelent nekem! ♥♥
Sajnos, most 10 napig nem tudok részt hozni, ne haragudjatok.:/x

Remélem,jól telik a nyaratok, élvezzétek ki!:)xx
xoxo smile-girl.:)))

Loren szemszöge

A nap sugarai szinte égették a szemem, ahogy elnyitottam őket. Homályosan láttam, kissé megdörzsöltem fájó, vörös szemeimet. Libabőr futott át a bőrömön, ahogy a szellő átfutott rajtam. Átkaroltam magam, hogy kissé felmelegedjek. Végignéztem magamon, kissé meglepődtem, amikor rájöttem meztelen vagyok. Eszembe jutott a tegnap este. Szememet marták a könnyek, de megembereltem magam és nem sírtam. Nem érdemli meg az a szemét, hogy ismét sírjak miatta! Magamra tekertem a lepedőmet, majd komótosan próbáltam kimászni az ágyamból. De ahogy ráléptem a lábamra, majdnem összeestem. A sebhelyek elképesztően szúrtak, olyan érzés volt minden lépés, mintha tűvel szurkálnák a talpam. Lassan elértem a fürdőbe. Arcomat átmostam a hideg vízzel, majd a tükörbe néztem. Szemeim a sírástól összezsugorodtak, és vörös színt öltöttek. Hajam kócosan omlott a vállamra. Leengedtem magamról a lepedőt és beálltam a zuhany alá. A forró víz puha tapintása jól esett a fájó testrészeimnek. Pár perc alatt végeztem . Magamra csavartam a törölközőmet, majd ismét lassú léptekkel haladtam a szekrényemhez. Eszembe jutott, hogy ma csütörtök van. Iskola! Ijedten néztem az órára, ami 5.12-t mutatott. Megnyugodva sóhajtottam. Előhalásztam egy csőfarmert és egy pulóvert, illetve a fehérneműimet. Mire magamra húztam őket, ismét a fürdő felé mentem. A karikáimat alapozóval próbáltam eltüntetni. A tükörből egy megtört, szomorú lány nézett vissza rám. Hajamon átfuttattam párszor a hajkefét, kezembe vettem a fogkefémet és megmostam a fogam.

*

Minden reggeli teendővel végeztem. A reggeli az asztalon illatozik, a lakás ragyog, az idő pedig 6.30. Kissé kimerülve ültem be a fotelbe. Fejemet a hatalmas párnára helyeztem, majd elfeküdtem oldalasan. A tegnapi szőke fiún járt az eszem. Annyira kedves volt velem… De túl sokat tud. Jobban ismer engem már most, mint a saját nevelő szüleim, pedig szinte semmit nem mondtam neki magamról. Ahogy visszaemlékeztem arra az érzésre, amikor hozzáért a bőre az enyémhez, a gyomromba görcs keletkezett. Szinte teljesen magam előtt láttam gyönyörű kék szemeit, amikkel aggódóan engem fürkészett. Megráztam egy kissé a fejem, hogy visszatérjek a jelenbe. Egy kissé túl sokáig elmélkedtem rajta, ugyan is az óra 7.00-t mutatott. Gyorsan az emeletre futottam, magamra kaptam a táskám, és elindultam a buszmegállóba.

*

Emily tárt karokkal várt az iskola előtt. Nagy mosollyal az arcomon rohantam az egyetlen barátnőmhöz. Szorosan magamhoz öleltem.

-         - Hát te? Nem beteg vagy? – kérdeztem , miután elváltunk.

-          -Mondhatom szép.  Így örülsz te a legjobb barátnődnek. –tette csípőre a kezét. – Már jól vagyok. Nem tudom mi volt a tegnapi bajom, de már semmi komoly sincs.

-          -Ennek örülök.

-          -Hogy vagy?

Szinte mindig megkérdezte ezt a kérdést. Ő volt az egyetlen, aki tudta, hogy mit tesz velem Jaymi. Ő volt az egyetlen, akiben megbízhattam teljesen, és aki megvigasztalt minden nap.

-          -Tegnap… - kezdtem a mondandóm, de nem tudtam befejezni. Emily értette a célzást, ismét szorosan karjai közé zárt.

-          -Semmi baj. –simogatta biztatóan a hátamat. – majd kitalálunk valamit, rendben?

Jól esett a nyugtatása, de pontosan tudtam, hogy semmit sem fogunk tudni kitalálni. Ilyen a sorsom, nekem ezt írták meg odafent. Nem akartam kiengedni a könnyeimet, így az ég felé néztem. Szerencsére elmúlt a sírhatnékom, és már nyugodtan mehettünk be a terembe.

*

Megkértem Emilyt, hogy ma jöjjön át hozzám. Holnap matematika dolgozat, és az utóbbi időben nem voltam túlzottan lelkes matek órákon. Az utakat még mindig a tegnapi eső által okozott pocsolyák takarták. „Ügyességemnek” köszönhetően párba bele is léptem, ezzel teljesen eláztatva a tornacipőmet. Emily jót szórakozott rajtam.

Az ajtón belépve nyeltem egyet, majd alig halhatóan köszöntöttem a „családot”. Szinte biztos voltam benne, hogy a tegnapiért még kapni fogok. A gyomrom is görcsbe rándult, ahogy megláttam Jaymi alakját közeledni.

-          -Sziasztok, szépségeim. –vetődött le a kanapéra. – Anyáék elmentek, Diana a szobájában. Ja, és csak meg akartam köszönni a tegnapit. - kacsintott rám. A gyomrom is felfordult a szavaitól. Emily valami ’seggfej’ félét motyogott magában, majd a lépcső felé húzott.  A szobámba érve, sóhajtva feküdtem el az ágyamon.

-          -Miért teszi ezt velem? Miért én? –törtem ki. Erősnek kellene lennem, de nem megy. Bármikor megfogom, hogy erős leszek, nem bírom ki. A könnyeim olyankor önálló útra indulnak, mit sem törődve az agyam parancsaival.

Éreztem, hogy mellettem lesüpped az ágy. Emily biztatóan szorította meg a kezem. Fejemet az ölébe hajtottam, úgy adtam ki magamból mindent. Rettentő hálás vagyok neki, amiért már ki tudja hányadszorra hallgatja végig a tönkretett életem minden szakaszát. Mesélésem közepette nem bírta elkerülni a gondolataimat a szőke fiú. Ismét magam előtt láttam mosolygós tekintetét, majd a fátyolos szemeit, ahogyan meséli, milyen volt az élete pár évvel ezelőtt.

-          -Emily…

-          -Igen?

-          -Tegnap… Itt volt a One Direction…

-          -Tudom, említetted, hogy jönnek majd a szüleidhez. –sóhajtott. – Na mesélj.. Önfejű, idióta, egoista tuskók, eltaláltam? –kérdezte unottan. Emily nem rajong ezért a bandáért. Számomra az is meglepetés volt, hogy tudja, kik ők.

-          -Az egyik… egy szőke… a konyhában sírtam… és… odajött… eltörtem egy poharat, majd beleléptem…felhozott…és segített…és elmesélte, milyen volt régebben az élete…és elmondtam neki…hogy Jaymi… - hangom kissé elcsuklott. – És én ezt nem értem. Rengetegszer az eszembe jut…

-          -Te-ugye-most-szórakozol-velem? –hüledezett. – Komolyan elmondtad egy teljesen idegennek? Loren, te meg vagy húzatva?! Ez egy világsztár! Tönkreteheti az életed !

Meglepődtem Emily szavain. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ő lesz az, aki emiatt kiborul. Aki ennyire felkapja a vizet. Nem értettem.

-          -E-Emily. É-én ezt nem értem. Miért baj? Mit tettem ezzel? Annyira őszintének tűnt… és ő komolyan meghallgatott… és aggódott értem. –hajtottam le a fejem.

-          -Drágám, Loren. Ne legyél ilyen naiv! Szerinted egy világsztár majd egy magunkfajtával fog kommunikálni az érzéseiről? Ráadásul törődne is veled? Ne legyél hülye, az ég szerelmére…

A szavak csak jöttek és jöttek a szájából. A gyomromba egyre nagyobb görcs keletkezett. Igaza lehet? Hiszen… Ő nem olyan. Mit is beszélek! Nem is ismerem. Hogy a fenébe is tudnám, milyen Ő ? Lehet, hogy már a fél világháló tudja, hogy a mostohabátyám mit tett velem. Vagy, hogy egy szerencsétlen, romhalmaz vagyok.

Emily kiabálását egy lágy, mély hang szakította félbe. Mindketten az ajtó felé kaptuk tekintetünket, értetlenül bámultuk az ajtóban ácsorgó szőke fiút.

-          -Öm… Sziasztok… - motyogta zavartan. A szívem kihagyott egy ütemet, ahogy tekintetünk találkozott. Arcán egy féloldalas mosoly ékeskedett, kék szemeit megvilágította az ablakon beáramló napfény sugara.

-          -Hát. .Azt hiszem .. én megyek… Igen, megyek… Sziasztok. –lépkedett ki meglepetten Emily a szobámból. Még egyszer visszanézett , majd egy kacsintás után leviharzott a lépcsőn. Lányos zavaromban a takarómból kiálló fodrokat birizgáltam.

-          -Én…Hát…Szóval… Gondoltam, benézek. –szólt újra a fiú. Hitetlenkedve tekintettem rá. Ő tényleg benézett? Hozzám? Arcomra akaratlanul is egy mosoly szökött, ahogy a szintén zavarban lévő fiúra tekintettem. Lassan az ágyam mellé lépkedett.

-          -Szabad? –utalt arra, hogy leülhet-e. Aprót bólintottam, majd megéreztem, hogy az ágy lesüpped mellettem. Megijedtem a közellététől. Kissé hátrébb másztam az ágyon, a kispárnámat a kezeim közé vettem, azt szorongattam.

-          -Üm. Hogy vagy?

-          -Megvagyok. Te? –válaszoltam halkan.

-          -Én is, köszi.

-          Figyelj..-kezdte pár másodperc csönd után-. É-én nem akartam hallgatózni az előbb… vagy is nem hallgatóztam, komolyan! Csak ahogy jöttem fel… én, szóval meghallottam, amit az a lány mondott.. É-és… Csak annyit szeretnék mondani, hogy nem tudja a fél világ sőt, szinte senki sem tudja. Esküszöm, nem nevetlek ki emiatt, nem nézlek le… és… engem érdekel, hogy mi van veled.

Hitetlenül bámultam a mellettem ülő szőke fiúra. Az utolsó szavai jártak a fejemben: „ engem érdekel, mi van veled.”  ismételten elmosolyodtam, ahogyan szemügyre vettem a kipirult szőkeség arcvonásait. Pár perc kínos csend állt be közénk. Amikor a fiú nézett rám, elfordítottam a fejem, amikor én néztem rá, és tekintetünk találkozott, szintén zavarban lévően hajtottam le a fejem.

-          -És, jobban van már a lábad? –bólintottam. –Ó, jut eszembe. Milyen illetlen vagyok. –nevetett fel kínosan. – Be sem mutatkoztam még rendesen. Niall Horan vagyok. A szüleid már bemutattak lent, nem tudom, emlékszel még-e a nevemre. Elég bonyolult név. –mosolygott, majd felém nyújtotta kezét. Tétovázva néztem felváltva hol a fiúra, hol a kezére, míg végül viszonoztam a gesztusát.

-         -Loren. Loren Wendy. És ők… nem a szüleim. –halkultam el.

-          -O..Én.. sajnálom… n-nem tudtam, hogy… vagyis…

Zavartan próbálta keresni a szavakat, de végül a sikertelen próbálkozások után, inkább csöndben maradt.

-          -Egyébként azért jöttem, mert megkaptuk a VIP jegyeket… És, ugye a szüleid kértek, meg a nővé… vagyis… a testvéred?! Illetve… neked is hoztam egyet.

A zsebéből előhalászott 4 jegyet, amelyeken nagy betűvel ékeskedett a „VIP” felirat. Tétovázva vettem át a jegyeket, majd jól szemügyre vettem őket. De hiszen mondtam, hogy nem mehetek… nem engednének el…

-          -Tudom, hogy említetted, nem szeretnél jönni, de szerintem gyere. Jó buli lesz. –mosolygott. – Utána pedig megmutathatnám az öltözőmet is.

A szőkeség ismételten belepirult a mondandójába. Elmondhatatlanul aranyosan nézett ki. Akár csak egy kisfiú az oviban.

-          -Vagyis, nem! Nem úgy értettem, hogy, olyan okok miatt… Szóval, ne érts félre! Nem vagyok olyan!

Halkan felkuncogtam magyarázkodásán.

-          -Szóval, akkor eljössz? – sóhajtott fel végül.

Szemei csillogása elárulta, hogy a válaszra igent szeretett volna kapni. Összezavarodtam. A „szüleim” nem engednek el. Diana megalázna, Jaymi szintúgy. De ahogyan a fiú rám nézett, a szótáramból hirtelen kitörlődött a „nem” szócska.

-          -Én… Nem tudom… vagyis… lehet.

Halvány bólintással nyugtázta a kétértelmű válaszom.

-          -Ó, matematika? –mosolyodott el, ahogy kezébe vette a matekfüzetem. Ó, a fenébe! A holnapi matematika dolgozat! Emily azért jött, hogy segítsen! Riadtan pislantottam hol a füzetre, hol pedig a könyvre.

-          -Ö.. Minden rendben?

-          -Holnap matematika dolgozatot kell írnom. Emily azért jött, hogy segítsen, de elment. –válaszoltam üres tekintettel. Már lejátszódott előttem a jelenet, ahogyan a tanárnő kiosztja az egyes dolgozatomat.

-          -Én segíthetek, ha gondolod. –vakarta meg a tarkóját.

-          -Tényleg? –lepődtem meg.

-          -Nem vagyok egy zseni, de ha megmutatod, lehet, hogy tudok segíteni. Elvégre ezt az anyagot már tanultam.

Enyhe mosollyal az arcomon figyeltem, ahogy a fiú koncentrál, miközben a füzetemet és a könyvemet vizslatta. Pár percig csak üres tekintettel meredt a feladatokra, nyelvét kidugva, és fejét oldalra biccentve próbálta feldolgozni a leírtakat. Elmondhatatlanul aranyosnak tűnt. Abban a percben nem akartam semmit csinálni, csak ezt a szőke fiút nézni, akár életem végéig.

-