~1~ Kezdetek

Hát sziasztok!:))
Akkor ezennel hivatalosan is megkezdem a blogot! :)
Néhány információval kezdeném. Ez a blog egy kissé érzelmes, szomorú blognak ígérkezik, megpróbáltam javítani a fogalmazásomon, ugyan is ez a 3. történet amit elkezdtem írni.:) Eddig ilyen sztorit még sehol sem olvastam, ezért szeretnék mindenkit megkérni, hogy ne másolja el az ötletem! :)
A részek nem lesznek olyan sűrűn, mint a másik blogomon , oldalt majd megtalálhatjátok mindig a következő rész feltöltésének dátumát:) A július miatt előre szeretnék bocsánatot kérni, mert kétszer nem leszek itthon két hétig, de remélhetőleg lesz WiFi, így tudok majd részt feltölteni.
nagyon köszönöm az eddigi 9 feliratkozót, illetve a bloglovin-on való szintén 9 feliratkozót, sokat jelent nekem, hogy még el sem kezdtem, de ti már érdeklődtök a blog iránt!♥☻
 Nagyon hálás lennék minden egyes pipáért, kommentért, véleménynyilvánításért, mert miattatok csinálom a blogot, az olvasóim miatt, és a ti véleményetek nagyon fontos számomra! Lehet, hogy furcsának tűnik, de minden egyes kedves hozzászólás eszméletlen sokat tud jelenteni - aki saját maga is blogol, gondolom átérzi ezt a helyzetet :) - és képes az egész napomat feldobni! :))♥
Ha valakinek negatív jellegű véleménye van, nyugodtan írja le, mert a hibákból tanul az ember, és szintén kíváncsi vagyok rá, hogy estleg mi nem tetszik egy-egy részben !
Gondolom mindenki olvasott, vagy hallott már a Bloglovin-os dologról, ezért IDE KATTINTVA be tudjátok követni a blogot !:))
Nem is húzom tovább a szót, elnézést a sok "dumáért", íme az első rész, remélem elnyeri a tetszéseteket mind a rész, mind az egész történet a későbbiek folyamán! Jó olvasást minden kedves embernek, akit az olvasómnak tudhatok! ♥
xoxo smile-girl.:)))

 
-----

Az esőcseppek erősen, gyorsan egymást követve csapódtak az ablakomhoz. Az ébresztőórám 6:00-át mutatott, mint  minden hétköznap reggel. Hatalmasat ásítva másztam ki a meleg, puha ágyamból, a hideg valóságba. Meztelen talpam csattogott a parkettán, ahogy a fürdőszobámhoz lépkedtem. Hosszú, szőke hajamon párszor áthúztam a hajkefét, megmostam sápadt arcom, majd a fogaimat. Combomon libabőr futott végig, ahogy megéreztem a szél hűvös fuvallatát. Akkor vettem csak észre, hogy nyitva hagytam az ablakot éjszakára. Gyorsan oda vettem lépteimet, de majdnem elcsúsztam a beesett eső által kialakult apró tócsán. Egy halk morgolódás után becsuktam az ablakot, pár papír zsebkendővel  próbáltam felitatni az esőcseppek tömegét. Komótosan a szekrényhez léptem, előhalásztam egy egyszerű farmert, amin egy Retro felirat díszelgett az oldalán, illetve egy bő, meleg pulcsit, amit ha jól sejtem múlt héten kaptam. Halkan kiléptem az ajtón, becsuktam magam után, lassan lebotorkáltam a lépcsőn. A kenyérpirítót bekapcsoltam, pár perc alatt elkészítettem a család reggelijét. Jaymiére felvágottat és vajat tettem, Danielére szintúgy, Patricia és Diana pedig eperdzsemet kapott. Mindenki részét kikészítettem egy-egy tányérra, és elhelyeztem az asztalon. Reggel sohasem tudok enni, főleg nem ilyen korán, ezért csak egy pohár tejet öntöttem magamnak, azt kortyolgattam reggeli gyanánt.

A nevem Loren Wendy. Az életem egyáltalán nem fenékig tejfel. A látszat, hogy márkás ruhákba és cipőkbe járok, megtévesztő. Az emberek lenéznek, amiért nem vagyok olyan, mint egy átlagos 16 éves. Nem tehetek róla, nem bírok beilleszkedni az iskolába sem. Talán, mert megvan az okom rá. Régen, minden olyan tökéletes volt. Minden egyes pillanatot vissza tudok idézni, amelyet a szüleimmel töltöttem. Az a rengeteg közös program, születésnapozás, szeretetteljes ölelés, már nincs. Elhagytak. Képesek voltak átadni nevelőszülőknek, mert már nem volt rám szükségük. A mai napig sem tudom, miért tették, talán bennem volt a hiba? De hiszen egy 6 éves kislány mit csinálhatott rosszul? Amikor ide kerültem, Danielhez és Patriciához, elsőre sem volt szimpatikus ez az egész környezet. Vissza tudom idézni a napot, amikor a plüssmackómat szorongatva léptem be ide, ebbe a hatalmas házba, teljesen elveszettnek érezve magamat. Az arcomon a könnycseppek egymás után törtek utat maguknak, félve kérdeztem, hol van anya és apa, de ők csak azt mondták, hogy már soha többet nem láthatom őket. Biztattak, hogy sokkal jobban fogom itt érezni magam, Jaymivel és Dianaval (Jaymi akkor 8 éves volt, Diana pedig 10). Az első pár év, azt hiszem boldogan telt. Megpróbáltak mindent megadni nekem, hogy jól érezzem magam. De egy nap minden fordulópontra került. A 14. életévemet töltöttem be. Izgatottam rohantam le, hogy megkapjam a már megszokott tortámat és ajándékaimat, de lent semmi se várt. Ijedten néztem Patriciáék komor arcát. Azt mondták, ennyi volt a jóból, innentől kezdve ők parancsolnak nekem, és azt teszem amit mondanak. Azóta az életem egy kész romhalmaz. Az egész házat én takarítom. Minden reggel és este én készítem a ’család’ ételét. Ha valamit nem tettem meg, nem egyszer fordult elő, hogy megvertek. Jaymi és Diana is ellenem fordult. Ugráltattak, megaláztak, az iskolában is. Én voltam a „befogadott gyerek”.  Patricia nem bírta elviselni, hogy szebb vagyok, és jobb az alakom, mint Dianának. Minden nap táblájával hozta a csokoládékat, a McDonald’s-os zacskókat, és addig nem ment el, ameddig mindent meg nem ettem. A kilók gyorsan szaladtak fel, sírva álltam a tükör előtt, és néztem magam. Akkor jött az ötlet, hogy mit tehetek ez ellen. Nem vagyok rá büszke, de megtettem… Minden nagyobb étkezés után berohantam a WC-mbe, és mindent kiürítettem magamból. Mindennapi rutinommá vált, így a plusz kilogrammok is leszaladtak. Patricia egyre többet etetett, majd végül megunta, hogy nem hízok egyáltalán, és abbahagyta a ’hízókúrát’, ezzel együtt a bulémiám is elmaradt. Azóta nem bírok egyszerre sokat enni, visszatér az érzésem, hogy ismét kövér leszek. De a legrosszabb dolog, mi történhetett velem, az Jaymi…15 éves voltam, amikor a testem kezdett nőiesedni, az idomaim is teljesen kezdtek kialakulni. Danielék valamilyen ünnepélyen voltak, Diana pedig egy barátnőjénél. A szobámban ültem, a laptopomon keresgéltem valamit az interneten, amikor Jaymi bejött. Érdeklődve néztem rá, hogy mit csinál itt, de válasz helyett hirtelen megcsókolt, és rám vetette magát. Fogdosott, majd rádobott az ágyamra, és minden ellenkezésemet kívül hagyva megerőszakolt…A testem minden porcikája remegett utána, féltem Jaymitől, minden egyes nap. Rájött, hogy ez számára ’jó buli’, így egyre többször történt meg. A könnyeimmel küszködtem, sírva vártam minden egyes alkalommal, hogy vége legyen… Egy időben csak akkor tette, amikor nem volt itthon senki, csak ő meg én, de, azóta már semmi sem érdekli. Nem érdekli, ha valaki meghallja, csak a saját igényeit tartja szem előtt. Amikor csak belegondolok, hogy egy ilyen ember vette el a szüzességem, a szemembe azonnal könnyek gyűlnek. Ilyen az életem…A márkás ruháimhoz visszatérve, az egyetlen dolog amit Patricia fontosnak tart bennem, hogy úgy öltözzek, hogy a családhoz illjek. Ezért veszi meg nekem a márkásabbnál-márkásabb darabokat, véletlenül se hozzak szégyent a családra. Többször megkérdeztem már magamtól, hogy mivel érdemeltem ezt ki, de választ sosem kapok a kérdésemre.

*

A lehető leghalkabban pakoltam a tegnap estéről maradt koszos tányérokat a mosogatógépbe, majd behajtottam az ajtaját, hogy Patriciának csak el kelljen indítania. Visszalépkedtem a szobámba, a tankönyveimmel megpakolt válltáskámat a vállamra ejtettem. A szomszéd szobából hallatszott, hogy a többiek már felkeltek, de nem volt lelki erőm hozzá, hogy köszönjek. Lent a lábamra húztam a virágos gumicsizmámat, a kezembe vettem egy esernyőt és kiléptem az ajtón. Az eső úgy zúdult az égből, mintha dézsából öntötték volna, a csípős szél enyhe pírt varázsolt az arcomra. A buszmegállóban beálltam a fedett rész alá, esernyőmet összecsuktam, a táskámból előhalásztam az iPodomat, majd a fülembe tettem a fülhallgatómat és beraktam Demi Lovato új albumát. Pár perc várakozás után megérkezett a busz, ahol szokásosan leghátul foglaltam helyet. Ó, a kérdésre, hogy én miért busszal járok, a mostoha testvéreimet pedig miért viszik kocsival, egészen egyszerűen annyi a válasz, hogy az számomra túl kényelmes lenne.

*

Ahogy a folyosón sétáltam a szekrényem felé, néhány ember lenéző pillantást vetett rám, valaki pedig, csak szimplán levegőnek nézett. Egy idősebb srác nekem jött, a könyveim csattanó hangot adva értek földet. Zavartan a fülem mögé tűrtem egy tincsemet, majd már megszokottan felvettem őket és nyugodtan indultam tovább. A szekrényemnél állva egy pillantást vetettem Austin Leminton-ra, a focicsapat vezetőjére. Mint majdnem minden lány, én is azok közé tartozom, akiknek igen csak elcsavarta a fejét ez az eszetlen, bunkó focista. Egy szimpla nézésével képes lányok ezreit a porba tipornia. Kezembe vettem a matematika könyvem, és megindultam a 201-es terem felé, az első órára.

*

Unottan lapozgattam a történelem könyvet, csak az a tudat nyugtatott, hogy ez az utolsó órám. Mögöttem néhányan az egyik fiúbanda koncertjéről beszéltek,ami nagy hír az iskolában. Mindenki oda van már a szombatért, szinte mást nem is hallani a lányok körében. Kívülállóként, azt sem tudom, kikről van szó, de hogy ennyire meg legyen őrülve értük néhány lány, elég elképzelhetetlennek látszik. Egy biztos, hogy pár újgazdag, nagyképű, macsó kinézetű fiúval van dolgunk. Előhalásztam a telefonom, hogy sms-t küldjek az egyetlen barátomnak, aki sajnos ma nem volt iskolában. „Merre vagy?:)) Azt hiszem itt fogok megöregedni Ms Lewis óráján…” –pötyögtem be a karaktereket, majd rányomtam a küldés gombra. Pár pillanat múlva  rezgett a telefonom a zsebemben, jelezvén, hogy választ kaptam Emilytől. „Szia csajszi! 38 fokos lázzal itthon fekszem.:(( Hát ez sajnálatos :D iskola után majd hívj fel xx” Mosolyogva csúsztattam a táskámba a készüléket. A tanárnő ’érdekes’ beszámolóját a II. világháborúról a csengő erőteljes hangja szakította félbe. Sietve pakoltam az egész évben alig használt történelem atlaszomat a táskámba, magamra vettem a kabátom, és rohantam is a buszmegálló felé.

Beérve igen csak érdekes látvány fogadott. Patricia kezében felmosórongy volt, amit eddig nem gyakran láttam nála.

-          -Még is mit állsz ott, te meg?! Nem megmondtam, hogy ma takarítanod kell? ! Egész nap semmit sem csinálsz te hasztalan kölyök! Azonnal takaríts fel és kezd el főzni a vacsorát, mert vendégeink lesznek! –sipákolt az arcomba. Nagy levegővételekkel próbáltam lenyugtatni magam. Elvettem a kezéből a felmosót, majd folytattam azt, amit elkezdett –hozzáteszem, semmilyen eredménnyel- . Diana a fotelben ült, a lábujjkörmeit lakkozgatva, arcán egy hatalmas zöld pakolás ékeskedett. Nem bírtam ki, halkan felnevettem.

-          - Te meg mit röhögsz, nyomi?  Inkább takaríts… Tudod, én nem engedhetem meg magamnak, hogy olyan ronda legyek mint te, ezért adok magamra. És ha minden igaz, a ma este után Harry Styles lesz a pasim. –kalandozott el a gondolataiban. A szememet forgatva folytattam a tevékenységemet.

--------------------------------------------------------------

eEz lenne  az első fejezet, remélem felkeltette az érdeklődéseteket! :) Kommenteljetek, pipáljatok! ♥ 

-