~2~ A vacsora

Sziasztok!:)
Első sorban nagyon-nagyon-nagyon meg szeretném köszönni a támogatásotokat, a kedves kommentjeiteket, a rengeteg pipát, és hogy elmondtátok a véleményeteket, illetve, hogy olvassátok a történetet! Gondolni sem mertem volna, hogy az első részhez már 7 (!) komment érkezik, annyira boldog vagyok, miközben olvasom őket, hogy nem tudjátok elhinni.:')) Teljesen feldobtátok minden eddigi napomat! Köszönöm !♥ A 13 tetszik pipa is szintén hihetetlen!
Nagyon örülök, ha ezt a szokásotokat továbbra i megtartjátok, mert egy bloggernek nincs is nagyobb elismerés, mint egy komment, vagy egy pipa, vagy egy új feliratkozó! ♥
A mostani részben már találkozhattok a One Directionnel, az elkövetkezendő részekben kissé lassan fognak telni az események, de a későbbiekben majd kissé felgyorsulnak.:)))
Mivel vasárnap hajnalban utazom Londonba, ezért egy hétig nem fogok tudni részt hozni, ne haragudjatok.:( Viszont ezért már most szombaton hozom az újat! :)♥
Jó olvasást! xoxo smile-girl.:))


----

A konyhában szorgoskodva azon elmélkedtem, ki is lehet az a Harry Styles. Diana szájából úgy hangzott ez a név, mintha valami félistenről lenne szó. Lehet, hogy én vagyok műveletlen a modern kori zene terén, de fogalmam sincs, ki lehet ez a fiú. Hosszú ámuldozásomnak köszönhetően, majdnem elégettem a panírozott csirkeszeleteket. Sietve vettem le a fortyogó olajjal teli lábost a tűzről. Szerencsére nem égettem el a húsokat, éppen csak annyira, hogy erőteljesebb aranybarna színt kapjanak. A desszert már a hűtőben pihent, a tányérokat már elhelyeztem az asztalon, ugyan is megtudtam, hogy öt plusz személyre kell terítenem. Ahogy a fény felé tartottam a kezemben lévő pezsgőspoharat, a sugarak megcsillantak rajta, jelezvén, a poharat egyetlen egy oda nem illő ujjlenyomat sem díszíti. Miután mindennel végeztem, kifáradva szedtem a lépcsőfokokat. A fürdőszobába érve levetettem a gönceimet, hagytam, hogy az utolsó ruhadarabom is a földre hulljon, majd beálltam a forró zuhany alá. Minden egyes forró vízcsepp kényeztette elfáradt testemet, az izmaim lassan ellazultak, élveztem a vízsugarakat. Fél óra ázás után lassan megtörölköztem, magamra csavartam a törölközőt és a szobámba mentem. Ahogyan becsuktam magam mögött a fürdőszobaajtót, egy halk sikoly hagyta el a torkom, a körülöttem lévő anyagot olyannyira szorítottam, hogy ujjbegyeim teljesen elfehéredtek. Jaymi kajánul vigyorgó arca nézett velem szembe, ahogyan lazán az ajtófélfának dőlt szemeit fel-le járatta a testemen, a combjaimon és a dekoltázsomon tovább elidőzve.

-Mit akarsz? –kérdeztem félve. Csak remélni tudtam, hogy nem most jött el a kedve, egy kis „szórakozáshoz”, ami nekem a szenvedést jelentette. 

- Nem tudod elhinni, milyen kívánatos vagy. –vigyorgott rám. Ez a vigyor, nyilvánvalóan jó pár lány szívét elolvasztja, de számomra ő csak egy utolsó senkiházi, a tejbe tök vigyorával. –De sajnos , hamarosan jönnek a vendégek, és nem tudom kielégíteni az igényeimet - vizslatta a körmét ráérősen- , de utána bébi, az enyém vagy. Szeretném, ha valami szexi lenne rajtad. – kacsintott. Undorodva néztem vissza rá.

- Ne nézz már így rám cica, mint aki meg akar ölni. –nevetett fel. –Megszokhatnád már, hogy nem menekülsz előlem. És ha elfogadnád a tényt, talán még élveznéd is.

A gyomromba görcs keletkezett, úgy éreztem menten feljön az egész napi bevitelem, ami összesen egy pohár tejből állt még reggel.

- Csak ezért jöttél, hogy közöld a terveidet?

- Nem. .Anya üzeni, hogy fél óra múlva jönnek a vendégek, és te leszel a felszolgáló vagy mi, szóval öltözz fel rendesen.

Bólintottam, hogy megértettem. Még egy utolsó pillantás vetett az alig takart testemre, majd kuncogva eltűnt a szobámból. Nagyot sóhajtva dőltem neki az ajtónak, arcomon egy kósza könnycsepp gördült le, ami a lábfejemen landolt. Erősnek kell lennem, nem sírhatok, most nem! Kedvetlenül baktattam a szekrényem elé. Egy fekete farmert választottam, egy egyszerű felsővel és pár kiegészítővel. Fogalmam sincs, ki fog jönni, vagy is, kik. Az utolsó szabad perceimet az ablakomba ülve töltöttem, miközben a lemenő nap vörös sugarait bámultam ámulva.

*

Magányomat a csengő hangos dallama szakította meg. Ijedtemben ugrottam egyet, majdnem a földön végeztem, mert elvesztettem egyensúlyom az ablakban ülve. Megigazítottam a ruhám, s lassan szedtem a lépcsőfokokat. Utamat egyenesen a konyhába vettem, hogy előkészítsem a vacsorát. A levest egy hatalmas porcelántálba mertem, a húst is előkészítettem a sütőből, illetve a köreteket is egy-egy porcelánedénybe helyeztem. Már kintről hallottam Diana eszeveszett nyávogását, amit valószínűleg egy fiú kedvéért vetett be. Pár perc várakozás után Patricia kiáltott be , hogy hozzam a vacsorát. Vettem egy mély levegőt, megfogtam a leveses tálat, és lassú léptekkel haladtam az ebédlő felé. Amint egyre közelebb értem, megpillantottam egy 5 tagból állú fiúcsapatot, akiknek tekintete egyből rám szegeződött. Lányos szégyenemben arcomra pír szökött, a padlót kezdtem kémlelni, mígnem majdnem elestem. Azt hittem ennél jobban már nem pirulhatok el, de még is. Arcom égetően tüzelt, középre helyeztem a tálat, és próbáltam minél előbb elmenekülni a helyszínről.

- Szia! –köszönt a csapat egyszerre. Azonnal megálltam. Egy nagy sóhaj után visszafordultam, zavartan motyogtam egy „sziasztok” szerűséget, de még én magam is alig hallottam meg.

-Ő nem vacsorázik velünk? –kérdezte egy fiú hang. Tekintetemmel a hang irányát kerestem. Egy szőkésbarna, felzselézett hajú, kissé fehér bőrű fiú fúrta tekintetét az enyémbe. Gyönyörűen csillogó kék szemei nehezen hagyták, hogy megtörjem a szemkontaktust, de végül jobbnak láttam ezt tenni.

- Nem! –vágta rá Diana. Egy szemforgatással néztem felé. Egy gödröcskés arcú, göndör fiú mellett ült, vagy is inkább a fiú nyakán lógott. A göndör arcán tisztán látszódott, hogy nem nagyon díjazza ezt a viselkedést Diana részéről, arckifejezésén halkan felkuncogtam.

- Srácok, ő itt a másik lányunk, Loren. Loren, ők itt a One Direction. Nem tudom, hogy hallottál-e már róluk, gondolom nem… Név szerint: Louis, Liam, Zayn, Niall és Harry.

Fejemmel egy aprót biccentettem újabb köszönésképp, majd visszavonultam a „rejtekhelyemre”. Az asztaltól hangos nevetgélés és hosszas beszélgetés hallatszott, néha teljes csend állt be, ezt betudtam annak, hogy éppen esznek. Néhányszor kipillantottam, hogy végeztek-e már, miután megbizonyosodtam igazamról, elvettem a tányérjaikat, majd felszolgáltam a főételt, utána pedig a desszertet is. A szőke fiú szinte meg sem szólalt, csak azt láttam, hogy erőteljesen kebelezi magába az ételt, újra és újra szed. Elmosolyodtam rajta. Bárcsak én is képes lennék újra jóízűen enni! A gyomrom egy hangos korgással adta tudtomra, hogy a mai nap folyamán még semmit sem ettem. A hűtőhöz lépkedtem, majd előhalásztam a vajat és a felvágottat, felvágtam egy zsemlét, miután megöltöttem alapanyagokkal mohón kezdtem falni. Nem szívesen mentem volna ki hozzájuk vacsorázni, inkább megelégedtem ezzel a szendviccsel. Egy pohár narancslével öblítettem le, ezzel le is tudtam a napi ételbevitelemet. Ahogy hallottam, a csapat átvonult a nappaliba, hogy tovább vitassanak valami halaszthatatlan dolgot.

 - Loren! Hozz valami rágcsálnivalót, nem igaz, hogy erre nem is gondoltál! –hallottam meg Daniel ideges hangját. Gyorsan végignéztem a szekrényeket, és az első kezembe akadó zacskót –ami ezúttal csokoládés keksz volt- megfogtam egy tálba öntöttem, majd sietve vittem ki a többiek közé.

- Na, végre…A nyomi képes valamit rendesen elintézni… - szólt közbe Diana. Jaymi felnevetett testvére rosszindulatú hozzászólásán. Szégyenkezve próbáltam ismét elvonulni, de egy kéz megragadott.

- Szerintem maradj itt. –javasolta Patricia. –Ha kell valami így könnyebben meghallod.

Halványan bólintottam, és megálltam az adott helyemen. Jayminek nem tetszett a helyzet, így maga mellé húzott a kanapéra, és olyan szorosan préselődött hozzám, amennyire csak lehetett. Eszembe juttatta, hogy az éjszakámat neki kell szentelnem, ismét… Szemeimbe könnyek gyűltek, de nem engedtem nekik utat szabni. Pár perc alatt felivódtak, majd próbáltam a beszélgetésre koncentrálni.

- Akkor a pontos terv. Szombaton 17:00-ra a csarnok hátsóbejáratához menjetek, ott nem fognak titeket keresni a rajongók. 18:00-kor beállítjuk a mikrofonokat, 19:00-ig próbálhattok, 20:00-kor pedig kezdés. –magyarázta Daniel a hétvégi tervet. A fiúk hevesen bólogattak.

- Juj, remélem én is elmehetek a koncertre! Ugye kapok VIP jegyet, Harry cica? –nyávogott Diana. A göndör fiú alig láthatóan megforgatta a szemét, majd bólintott egyet, és szólásra nyitotta a száját.

- Persze. –válaszolta unottan. Diana a fiú nyakába ugrott, és egy nagy puszit nyomott arcára. Daniel és Patricia meghatódva nézték lányuk „udvarolását”. Biztos vagyok benne, hogy a fejükben a leendő esküvő részletei zajlottak le éppen. Hirtelen egy kezet éreztem meg a combomon. Jaymi lassan simított fel rajta, majd erőteljesen belekapott. Erőszakosan hunytam le a szemeimet, próbálva az incidens kizárását a fejemből.

A beszélgetés végül áttért egy teljesen különböző témára. Mindenki a magánéletéről beszélt, előkerültek a „ciki sztorik” a turnékról, illetve a fellépésekről. Néhány engem is megmosolyogtatott.

-        - És te, Loren?

Ahogy meghallottam a nevem, azonnal felkaptam a fejem. Fogalmam sem volt, honnan jött a hang.

- Tessék? –kérdeztem vissza halk, elcsukló hangon.

- Te is ott leszel a koncerten? –kérdezte egy rövid hajú, kedvesen mosolygó barna fiú.

- Hát…Én..Nem tu…

- Nem lesz ott! Túlságosan is elfoglalja a takarítás, és a bezárkózott élete. –szólt közbe gúnyosan Diana. Fejemet lehajtottam, tűrtem az ismételt gúnyolódást.

- Pedig, szerintem te is eljöhetnél. Van még pár VIP jegyünk, szívesen odaadunk egyet neked is. Dianaval együtt eljöhetnétek. –szól közbe a fekete hajú, sötét bőrű fiú. Egy pillanatra ledermedtem. Ők tényleg hozzám beszélnek? Komolyan el akarnak hívni? Az arcomra egy kis mosoly ült, de azonnal lelankadt, ahogyan szembe találtam magam Diana „ne merj igent mondani” tekintetével, és a nevelő szüleim szintén csak nemleges válaszra váró arckifejezésére.

- Én… Köszönöm, nem. –szólaltam meg végül. Egyáltalán nem szerettem volna ezt mondani. Minden vágyam lett volna, hogy elmehessek a koncertre, ugyan is még sohasem voltam élő koncerten, főleg nem VIP jeggyel, de nem tehettem mást. Ha igent mondtam volna, a „szüleim” semmiképpen sem engedtek volna el.

- De, ha még is meggondolod magad, csak szólj Patriciáéknak, és küldünk neked jegyet. –mosolygott tovább a barna hajú. A földet kémlelve bólintottam egyet halványan.

- Szerintem vár rád a mosogatógépbe pakolás, jól mondom, Loren?

Sóhajtva felálltam a helyemről. Mielőtt elindulhattam volna, Jaymi kezét fenekemre helyezte, majd belemarkolt. Sietősen szedtem a lépteimet a konyhába. A hűtőnek döntve hátamat, a tarkómra helyeztem a kezem, a plafont kémleltem. Mért teszik ezt velem? Mért nem lehet, csak egyszer, egyetlen egyszer egy normális emberhez méltó napom? Hasogató fejemmel mit sem törődve kezdtem a mosogatógépbe helyezni a koszos edényeket, tányérokat, evőeszközöket.

-------

Íme a második fejezet! :)) Remélem elnyerte a tetszéseteket.:)) Kommenteljetek, pipáljatok! xx