~6~ Zsarolás

 Sziasztok! :) Ne haragudjatok a viszonylag rövid rész miatt, és tudom, hogy későn hozom, de nyaralni vagyok éppen.:/ 

Remélem azért valamennyire tetszeni fog, jó olvasást! :))xx

u.i. Imádom a BSE-t, gondolom ti is hasonló képpen vagytok ezzel :)

A fiú a pár perces visszaemlékezése után hirtelen megvilágosult. Mutatóujját felemelte, jelezvén, hogy rájött a matematikára.

-          -Megvan. Na figyelj. Itt van ez a szám. Ott mellette az a kicsi, ami a körben van azt jelzi, hogy melyik számrendszerbe kell raknod. Ez esetben a nyolcas számrendszerbe kell raknunk a 21340-et, szóval vonalakat kell húznod, és a nyolc többszöröseire lesz szükségünk…

Csak mondta, és mondta a szabályt, de nem tudtam odafigyelni. A szemem leragadt édesen magyarázó ajkain, ahogy artikulál. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem amerikai, se nem brit, ugyan is furcsa akcentussal beszél. Oldalra biccentett fejjel törtem a fejem azon, vajon honnan való lehet. Gondolatmenetemből egy kéz zavart ki, ami a fejem előtt integetett.

-          -Elkalandoztál. – nevetett a fiú. – Szóval, így már érthető?

Arcomra enyhe pír szökött, amikor rájöttem, hogy ez a kedves fiú végig nekem magyarázott, én pedig oda sem figyeltem.

-          -Ne haragudj.. Én csak… Szóval… El tudnád magyarázni még egyszer? – kértem a fiút lehajtott fejjel. Széles mosolyra húzta a száját, majd bólintott egyet és újra magyarázásba kezdett.

Arcomra hatalmas mosoly szökött, amikor már egyedül is sikerült megoldanom a matematika feladatot. Az ágyon hasalva írtam szorgosan a kockás papírlapra az eredményt, majd, miután úgy véltem az eredményem helyes odaadtam ellenőrzésre a szőkeségnek. Homlokát ráncolva olvasta a gondolatmenetemet. Borzasztóan izgultam, hogy elrontottam. Így is biztos voltam benne, hogy a fiú teljesen idiótának néz, aki még egy egyszerű matematikai példát sem tud elkészíteni.

-          -Ez jó lett! Ügyes vagy!

Amint meghallottam szavait, azonnal rá emeltem a tekintetem.

-          -Tényleg?  - csattantam fel örömömben.

-          -Ühüm. – bólogatott elismerően.

Hitetlenségemben én is szemügyre vettem újra a négyzetrácsos papírra vetett számokat és jeleket, majd miután megbizonyosodtam róla, hogy tényleg megfelelő az eredmény, gondolkodás nélkül a fiú nyakába ugrottam. Felkuncogott hirtelen cselekedetemen, majd azonnal visszaölelt.  Lányos zavaromban gyorsan elváltam a fiútól, majd inkább lehajtott fejjel vizslattam tovább a feladatokat. Az illata még mindig kényeztette az orrom, amitől akaratlanul is egy mosoly szökött arcomra. A szőkeség megköszörülte a torkát, majd zavartan mutogatott a telefonja képernyőjére, ami világított, illetve „Louis” feliratot mutatott. Bólintottam, majd a fiú elhúzta a képernyőn lévő zöld csíkot, ezzel hívásba kerülve.

-          -Mit akarsz, Louis? – szólt bele kissé morcosan. Nem akartam hallgatózni, de a telefonja hangereje olyan magasra volt állítva, hogy tisztán értettem, amit a másik fél mond a teljesen csendes szobában.

-          -Nem akarjuk megzavarni azt, amit csináltok, vagy amit nem csináltok, de figyelmeztetlek, hogy fél órája ülünk kint a kocsiban, Zayn nyavalyog, hogy álmos, engem pedig Eleanor hívott, szóval jó lenne, ha kitolnád már a nagy segged. – hallatszott egy fiú hang a készülékből, ami elég idegesnek tűnt.

-          -Jól van, megyek már.

-          -Mellesleg nem gondolom, hogy egy jegy odaadás fél órába telik. –kuncogott a fiúhang. A szőkeség arca halvány rózsaszín színt vett fel.

-          -Louis, befejezted? Mondtam, hogy megyek már…

Egy morgolódás után kinyomta a telefont. Érdeklődve néztem, ahogy próbál indokot találni távozására.

-          -Szóval… A fiúk már várnak lent, ezért mennem kell.

Felállt az ágyamról, lépteit az ajtó felé vette.

-          -Akkor még holnap találkozunk a grillezésen.. És… üm… remélem eljössz a koncertre. –mosolygott, ezzel megmutatván tökéletesen csillogó, fehér fogsorát.

-          -Köszönöm, hogy segítettél.

Hálanyilvánításomat egy bólintással viszonozta, majd egy intés után eltűnt a látószögemből. Hallgattam, ahogy lépteit gyorsan veszi a lépcsőn, majd az ajtó kinyílik és becsukódik, kintről pedig az autó beinduló motorhangja hallatszódott. Pár percig csak ültem egy helyben, szótlanul, arcomon a levakarhatatlan mosolyommal.

Bámészkodásom egy olyan hang zavarta meg, amelyet ha meghallok, a hátamon is feláll a szőr.

-          -Hát, hát, hát… Úgy látom, ez a szőke csávó nagyon rád van kattanva.

Nem zavartatva magát leült az ágyamra, majd elfeküdt. Feje mögé rakta a kezeit, féloldalasan nézett rám. A tokomba a gombóc egyre csak nőtt, ahogyan mindent sejtő vigyorral bámult rám.

-          -Nem tetszik ez nekem. – kezdte körmeit vizslatni. – A végén még féltékeny leszek.

Saját poénján jóízűen nevetett fel. Arcomra fintor ült ki, ahogyan ránéztem. Kék szemeit fel-le járatta testemen.

-          -Azt hiszem, meg kell mutatnom neked, kié is vagy.

Arca hirtelen komorrá vált, tized másodpercek alatt felült, majd hozzám mászott. A szívem a torkomban dobogott, ahogy ujjaival végigsimított arcomon, majd a nyakamon egészen le a kézfejemig. Megpróbáltam ellökni, de az én erőm az övé mellett eltörpült. Borostás arca szúrta puha bőrömet, ahogyan lassan a fülemhez hajolt.

-          -Jobban jársz, ha nem ellenkezel, ugye tudod? – suttogta szórakozott hangon. A testem remegett a félelemtől, bármit elviseltem volna abban a pillanatban, csak azt ne, amit tegnap éjjel tett még egyszer.

-          -Kérlek… hagyj békén.

A szavak nehezen akarództak kijönni kiszáradt torkomból. A hangom elcsuklott, egy forró könnycsepp szaladt végig arcomon. Jaymi mit sem törődve kérésemmel, ajkait először arcomra nyomta, majd szépen, lassan haladt a nyakamig. Számat erőszakosan vonallá préseltem, nem akartam megadni azt az örömöt neki, hogy lássa zokogásom. Hirtelen felsikítottam, ahogyan erőteljesen a puha bőrömbe kapott a fogaival a nyakamon. Fájt. Szívta, tépte a bőrömet, míg én tehetetlenül ültem és vártam, hogy vége legyen. Vége, ennek az egésznek.

Elégedett mosollyal az arcán távolodott el tőlem, majd kihívóan nyalta meg ajkait. A kispárnámat magamhoz szorítva húztam fel a térdeimet a mellkasomhoz. Reszketve másztam az ágy legtávolabbi sarkába.

-          -Remélem tudod, hogy ha holnap „összemelegednél” –mutatott idézőjelet ujjaival- a szőkével, nagyon megfogod bánni. Eddig viszonylag gyenge voltam veled, ne akard megtudni az erőszakos oldalam.

Egy utolsó kacsintás után elhagyta a szobám, ott hagyva engem, remegő végtagokkal, a könnyeimbe merülve.