2014. február 4., kedd

FIGYELEM!!

Kedves, szeretett Olvasóim! :)

Nyilvánvalóan észrevettétek, hogy nem vagyok túl aktív az elmúlt időszakban. Nagyon sajnálom a rengeteg késést, most csak azért írok, hogy elmagyarázzam a dolgokat.
Nem zárom be a blogot - mielőtt valaki azt hinné- , ugyanis szívemhez nőtt ez a történet, és nem vagyok híve annak, hogy valaki elkezd valamit, és abbahagyja. Ráadásul, rengeteg tervem van még. ☺ Csak egy kis türelmet kérek tőletek!
Az utóbbi időben a sok tanulás miatt nem volt időm írni, így már nem olyan rendszerű az írásom, mint régebben (minden nap írtam). Bevallom, nem volt jó ötlet egyhuzamban két blogot vezetni, mert nem rájöttem, nem tudok egyszerre mindenhova részt írni időben. És, így a kedvem is lelankadt egy kicsit. Folyton későn hoztam a részeket, stb,ezért hivatalosan is be szeretném jelenteni, hogy ameddig nem fejezem be a másik történetem, addig itt nem fogok új részt publikálni. (Mindkét blog érdekében.) A másik blogomon már csak pár részt részt tervezek, plusz epilógus, utána folytatom ezt újult erővel! :)) Illetve, szeretnék megírni pár részt előre, hogy ha nem lenne időm, vagy valami, akkor sem hagyjalak titeket cserben.

Szóval, hamarosan újra hallotok felőlem, maximum egy hónap és visszatérek! :)) - remélhetőleg -.

Köszönöm megértéseteket, és még egyszer is sajnálom!!!

xoxo
smile-girl:)))

11 megjegyzés:

  1. Hello.:)
    Bevallom őszintén, már nagyon hiányzik az írásod, de megértem, hogy elfoglalt voltál...(: mindenesetre, sok sikert kívánok a továbbiakra is, már nagyon várom az új fejezeteket mindkét blogodba.☺
    xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)
      nagyon köszönöm, hogy megértesz, igyekszem minél előbb hozni a részeket! :))xx
      xx

      Törlés
  2. Már nagyon várom a fokytatást ebben és a másik blogban is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Igyekszem hozni a részeket, amint lesz időm írni!! :))xx

      Törlés
  3. Szia smile-girl! Most kezdtem el ezt a blogot. Nagyon tetszik! Az előző blogodat is végig követtem. Rettentő jól írsz, mint ahogy múltkor is írtam tehetséges vagy. A történet elképesztő nagyon izgalom dús és amire nem számítottam, hogy Diana segíteni fog Lorannak. Kíváncsi vagyok hogy mi fog történni a folytatásban. Tényleg remekül írsz szóval ne hagyd abba ;) . A továbbiakhoz sok sikert kívánok! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)
      Nagyon örülök, hogy elnyerte a tetszésed a blogom! Nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat! ☺
      xx

      Törlés
  4. Szia ! Nem akarok tapintatlan lenni , de mikor lesz új rész?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Egyelőre nem tudok semmit garantálni, ezért nem mondok időpontot. Lehet, hogy holnap, lehet, hogy egy hét múlva... Nem tudom sajnos!
      x

      Törlés
  5. Szia! én sem szeretnék tapintatlan lenni de már 2 hónapja nem raktál fel új rész.Most akkor fogod folytatni a blogot vagy sem?Jó lenne ha folytatnád és minél hamarabb jönne rész de már nagyon kíváncsi vagyok a fejleményekre.

    VálaszTörlés
  6. Szia! Nem akarok szemét lenni, csak meg szeretném kérdezni, hogy mikor lesz új rész? Több mint két hónapja befejezted a másik blogodat. Megértem, hogy sok a dolgod meg a tanulnivalód, átérzem a helyzeted, sőt nekem még képességvizsgáznom is kell, mégis szakítok időt a blogomra. Már nagyon várom a fejleményeket. Remélem nem sértettelek meg, mert nem ez volt a célom. További szép napot!

    VálaszTörlés
  7. Szia mikor lesz fennt új rész? Vagy egyáltalán érdemes még feljönn ide és nézelődni vagy veszett ügy? Azért kiváncsi lennék a válaszodra.

    VálaszTörlés