~15~ Álom, vagy valóság?

 Hát sziasztok!:)

Hogy telik az iskola? Túléltétek az első két hetet? :) Személy szerint hulla vagyok.... 

Köszönöm szépen a támogatásotokat, nagyon hálás vagyok minden kedves szóért, illetve pipáért, tényleg! ♥

A részről annyit szeretné csak mondani, hogy eddig ez a kedvenc részem - haha, romantikus típus vagyok-  remélem nektek is elnyeri majd a tetszéseteket! :) 

u.i.: ez hosszabbra sikerült, mint az eddigiek! :)

xoxo

smile-girl:)))

A különböző feliratú ajtók mellett elhaladva egyre erősödött a hangzavar. Szinte biztos voltam benne, hogy hamarosan megérkezünk Niall öltözőjéhez. Jól gondoltam. Ismét, illedelmes fiú módjára nyitotta ki nekem az ajtót, maga elé engedve. Belépve az első, amit megpillantottam, az a rengeteg ruha, és étel volt. Az egyik asztalon az egészségtelenebbnél egészségtelenebb elemózsiák sorakoztak: gumicukrok, csokoládék, McDonald’s-os zacskók, stb. Egy hatalmas, fehér bőr kanapé helyezkedett el a szoba közepén. Található volt még egy nagy asztal, óriási tükörrel, néhány felszereléssel, mint például hajkefe, alapozó – minek is?! - , sminkes pamacsok. Gondolom, itt csinálják meg koncert előtt a fiúk frizuráját, illetve sminkjét. Érdekes belegondolni, hogy egy fiút sminkelnek. Hogyan? Ahogy a szemem előtt leforgott  a kép, amint Niall íves ajkaira vörös rúzst kennek, szempilláját feketére festik, halkan felnevettem elképzelésemen. Niall kérdően nézett rám, ezért megembereltem magam, így elhessegettem a képet a fejemből. Niall jelzett, hogy üljek le a kanapéra mellé. Feszengve éreztem magam, nem tudnám elmondani miért. Talán,túlságosan féltem a válaszától, vagy csak szimplán ezt váltja ki belőlem a közelsége. A torkomban egyre jobban éreztem azt a bizonyos gombócot, nagyot nyelve vártam. Vártam, hogy Niall megszólaljon.

-          -Szóval… Tudnod kell valamit. Nagyon fájt, amikor elküldtél… Úgy éreztem, átvágtál. Nagyon bánom, de… egy pillanatra elhittem, hogy Jaymi a jófiú, te pedig…te pedig átvertél engem. Tudom, hogy ez az egész egy hülyeség, amikor felhívtál, megbizonyosodtam róla, hogy ez csak egy idióta kitaláció, de akkor, nagyon mérges voltam. Nem is mérges, inkább.. szomorú. Hogy így félreismertelek téged, és Jaymit is. De amikor felhívtál, és elmondtál mindent, óriási lelkiismeret furdalásom támadt. Nagyon sajnálom, hogy azt feltételeztem rólad, tényleg! Még most sem értem, hogy lehettem akkora idióta, hogy bedőltem Jayminek…és ezért… bocsánatot szeretnék kérni. Nagyon sajnálom, Loren.

Egy pillanatra fel sem fogtam, mit mondott nekem. Azt hitte, én hazudtam. Azt hitte, hogy Jaymi a jó. Azt hitte, hogy átvertem. Mért is lepődök meg? Azok után, lehet, hogy én is ezt gondoltam volna az ő helyében. Álmaimban sem gondoltam volna, hogy majd Ő fog tőlem bocsánatot kérni, holott az egyetlen, akink bocsánatért kell esedeznie, az én vagyok.

Üveges tekintettel bámultam magam elé. Még mindig a szavait dolgoztam fel, fogalmam sem volt, mit mondjak. Ha akartam volna se tudtam volna haragudni rá.

-          -Meg tudsz nekem bocsájtani? – szólalt meg újra, elhaló hangon. Ahogy felé fordultam, arcán tisztán tükröződött a félelem, sajnálat, szomorúság, és a remény. Olyan volt, mint egy gyámoltalan kisfiú, aki eltörte édesanyja tányérját, és nem meri bevallani.

-          -É-én…erre nem tudok mit mondani…Én… nem haragszom rád! Azt hittem,utálni fogsz, és szóra se méltatsz majd…erre, te kérsz bocsánatot…Mi lenne, ha elfelejtenénk?

Arca egyik pillanatról a másikra változott át boldoggá, ajkaira hatalmas mosoly ült ki, hevesen bólogatott.

Pár perces kínos csend állt be ezután közénk. Niall hirtelen felállt a puha kanapéról, a szoba másik felén lévő sarok felé vette az irányt. Először nem értettem hova is megy, mit is csinál, de nem sokkal később a gitárjával a kezében tért vissza. A gyönyörű fából készült hangszeren csillogott a lámpa fénye, a húrokon tisztán látszott, rendszeresen használja őket a tulajdonos. A kanapé ismét lesüllyedt mellettem, kérdő tekintettel néztem a mellettem ülőre.

-          -Szeretnék neked előadni valamit. Egy dalt, amit – nyelt egyet- én írtam tegnap. Neked.

Úgy éreztem a szívem majd’ kiugrik a helyéről, vérem a fülemben lüktetett, tenyerem már-már tocsogott az izzadtságtól. Ha lett volna egy pohár a kezemben, nyilvánvalóan ezer apró darabra törve érkezett volna a padlóra, hangos csattanás kíséretében. Csak egy szó visszhangzott a fülemben: „Neked.” Elgondolkodtam rajta, vajon tényleg jól hallottam, amit mondott? Vagy csak az elmém játszadozik velem?! Kérdésemre hamar választ kaptam, amint felcsendült az első akkord, Niall gyönyörű hangja töltötte be a szobát.

Ámulva hallgattam és néztem ezt a csodálatos fiút. Mély, rekedtes hangja úgy szólt, mintha a legszebb, legbársonyosabb hangú zongorát bűvölné egy zongorista. Életemben nem hallottam még ehhez fogható hangot. Szívem szerint egész életemben Őt hallgatnám, ahogy mennyei hangjával a szívemig hatol, miközben fürge ujjai a gitárjából faragnak elő egy csilingelő dallamot.

Ahogy tekintetünk találkozott, mintha belülről valami megnyomta volna bennem a „töröl” gombot. Semmire sem tudtam gondolni, semmi nem számított, csak a mellettem daloló gyönyörű fiú. Szőke hajkoronája lelapítva simult homlokához, amellyel oly’ aranyosan festett. Hatalmas, tengerkék íriszei különös csillogással fürkésztek engem, egy pillanatra elvesztem bennük. Akkor jöttem rá, hogy minek is tűnik Ő valójában: egy angyalnak. Nála tökéletesebb embert abban a pillanatban, ha akartam volna, sem találtam volna, számomra Ő egy isteni csoda volt.

„ Couse I’ve found a girl, who stole my heart / Mert találtam egy lányt, aki ellopta a szívem

who is the one for me, she’s always  in my mind,/ aki az egyetlen számomra, midig a fejemben jár

my heart skips a beat when she’s near me,/ a szívem kihagy egy ütemet, amikor a közelemben van

I think I’ll never find a girl who’s as perfect  for me/ azt hiszem soha nem fogok találni még egy

 as you’re.”/olyan lányt, aki olyan tökéletes lenne számomra, mint amilyen te vagy.

A dal befejeztével az egész szobára csend telepedett. Megbabonázva ültem, és meredtem a fiúra, fel kellett dolgoznom a hallottakat. Féltem, hogy meghallja szívem heves dobogását, mely épp kitörni készült a mellkasomból. A szőkeség idegesen, várakozva a reakciómra dobolt mutatóujjával a gitár oldalán.

-          -Ez… gyönyörű volt.

Ennyit tudtam csak kinyögni. Fogalmam sem volt, mit mondjak, gondolatok ezrei cikáztak a fejemben, arcomra pedig levakarhatatlan mosoly ült. A kedvem messze a fellegekben járt, teljesen megbizonyosodtam róla, hogy ez életem legszebb estéje, sőt, legszebb napja!

Annyira elkalandoztam, hogy a szőke fiút nem láttam magam mellett, amikor oldalra pillantottam. Ijedtség tört rám, féltem, hogy ez mind csak egy álom volt, amiből most keltem, és azonnal visszaesek a rideg valóságba.

-          -Loren. Ide tudnál jönni, kérlek?

Megkönnyebbültem sóhajtottam, hogy ez még mindig vagy az álmom, vagy a tökéletes valóság. Már amennyire megkönnyebbülten. Úgy éreztem, a mai napi ételbevitelem azonnal vissza fog jönni izgalmamban. Egy nagy sóhaj után felálltam a helyemről, majd a hang irányába fordultam. Lassan, remegő lábakkal közeledtem a nekem háttal álló Niall felé, aki két kezével az asztalra támaszkodott, háta ütemesen emelkedett, ahogy vette a levegőt. Megálltam mögötte. Az egész szobát lélegzetvételünk hangja töltötte be, éreztem a fiún, hogy valamit tenni szeretne, de nem tudja, vagy nem meri. Másodpercekig álltunk így, csöndbe burkolózva, amikor hirtelen megfordult, és szólásra nyitotta ajkait. A tekintetem kezére terelődött, amelyet felém nyújtott, ám nem üresen. Egy gyönyörű, vér vörös színű rózsa pihent ujjai között, zavartan pislantott rám.

Remegő kezekkel vettem át a gyönyörű növényt. Orromat azonnal megcsapta a pompás rózsaillat, ahogy beleszippantottam a szirmokba.

-          -É-én…tudom, furcsán fog hangzani, de az elmúlt három napban, csak te jártál a fejemben. Nem tudom mi van velem, vagy, hogy miért, de úgy érzem, teljesen megnyugtat a közelséged, és…vonzódom hozzád. A közeledben szeretnék lenni, de nem tehetem… - sóhajtott. – Ha tehetném, itt maradnék, és megvédenélek Jaymitől, és mindentől. Rengeteget gondolkodtam azon, mit is adhatnék neked, ami emlékeztetni fog rám. Emlékszel, amikor segítettem a matematikában? Ott láttalak először szívből mosolyogni. Akkor mertél először közel jönni hozzám. Megöleltél. Nem tudod, nekem milyen sokat jelentett az az ölelés. A fehér, mintás pólómban voltam. Így arra jutottam, hogy ez lesz a tökéletes ajándék. Amikor ránézel, gondolj majd rám, és jusson eszedbe, hogy valaki jó pár száz kiló méterrel arrébb szintén rád gondol. Mert egy csodás lány vagy, Loren. – mosolyodott el. Háta mögé nyúlt, majd megpillantottam a bizonyos pólót, amit szintén felém nyújtott. Megszeppenve vettem át a puha anyagot, amely Niall illatától pompázott. Úgy éreztem magam, mint egy teljes csődtömeg. Nem tudtam feldolgozni a szavait. Nekem soha, senki nem mondott még ilyen szépet! A könnyek rohamosan gyűltek a szemembe, ám ezek nem szomorú könnyek voltak. Örömkönnyek! Ez a gyönyörű, tökéletes fiú, az előbb csodálatosnak nevezett, nekem ajándékozta a pólóját, és azt kérte, emlékezzek rá. Úgy éreztem belülről azonnal szétrobbanok az érzéstől. Nem akartam, hogy elmenjen. Ő az egyetlen fiú, aki valaha is közel került hozzám Jaymin kívül, aki ilyen gyönyörű dalt írt Nekem, illetve megajándékozott egy személyes dolgával. A legfontosabb, pedig: az egyetlen fiú, aki lányként nézett rám, nem pedig egy szerencsétlen, idióta gimisként, aki egy szürke kisegér. Mindenek ellenére elfogadott olyannak, amilyen vagyok, három találkozás alkalmával megtudott rólam olyat, amit még a több éve ismert személyeknek sem mondok el, nem zavarta a szótlanságom, a  félelmem, segített nekem. Azt hiszem, Ő az az ember az életemben, aki iránt először érzek olyat, amit a filmekben is szoktak a főszereplők. Ha régebben valaki azt mondta volna nekem, hogy három nap alatt ennyire megszeret valakit, talán kinevettem volna. De itt vagyok, az élő példa, hús-vér ember, hogy már pedig ez lehetséges!

-          -Elmondhatatlanul sajnálom, amit tesznek veled. Amin keresztül kell menned. –sóhajtott. – De bízom benned, hogy túl leszel rajta, mert erős vagy! A legerősebb lány, akivel valaha is találkoztam. Tudod, kevésnek tűnik ez a három nap, de még is elég volt arra, hogy rájöjjek, nem minden nap találkozik az ember egy ilyen különleges lánnyal. – tűrt egy kósza hajtincsemet a fülem mögé. - Talán, nem véletlen ez az egész. Hogy most itt vagy, az öltözőmben. Velem vagy. Tudod, hiszek benne, hogy mi még találkozni fogunk. Loren, nagyon szeretném, ha néha írnál nekem. Vagy vedd fel a telefont, ha hívlak, hogy halljam a hangod. És tudod… nagyon hiányozni fogsz. –hajtotta le szégyenlősen a fejét, de tekintetét újra rám emelte. – Mert…én…én… érzek irántad valamit.

Megbénulva álltam egy helyben, úgy éreztem a szívem azonnal kitör a helyéről, az ájulás veszélye kerülgetett. A levegőt egyre szaporábban vettem, Niall szavai visszhangzottak a fejemben. Ez az egész helyzet, olyan álomszerűnek tűnt. Azt kívántam, bárcsak sosem lenne vége ennek a napnak, ennek a percnek, ennek az egész helyzetnek.

Mire feleszméltem merengésemből, egy puha ajkat éreztem meg az enyémen. A rózsa, és a póló egyszerre esett ki mindkét kezemből ijedtemben, próbáltam megtartani az egyensúlyom. A szőkeség jobb keze derekamra siklott, lassan húzott közelebb magához. Ahogy mellkasunk összeért, éreztem szíve heves lüktetését, amely pont olyan gyors volt, mint az enyém. Testünk között egy milliméter hézag sem tátongott. Ruhán keresztül is égetett tenyerének forrósága, a bőröm perzselni kezdett. Nyelvével óvatosan nyalta meg alsó ajkam, bejutásért esedezve, amit azonnal megkapott.

Én még sohasem csókolóztam senkivel, Jaymit kivéve. Ő mindig erőszakosan, érzelmek nélkül csókolt meg, undorodtam tőle. De Niall csókja…szöges ellentéte volt Jaymiének! Nyelve édesen keringőzött az enyémmel, ajka puhaságára örökké emlékezni fogok. Ebben a csókban minden benne volt. A szeretet, a remény, a szomorúság, a félelem. Szeretet, mert úgy érzem, mindketten ugyan azt érezzük a másik iránt. Remény, hogy talán, egyszer újra találkozunk, és nem kell ennek a pillanatnak véget érnie sohasem. Szomorúság, hogy holnapra már több száz kiló méterre leszünk egymástól, és félelem, hogy talán sohasem látjuk egymást újra viszont.

Bal kezét arcomra helyezte, lassan simított végig puha bőrömön. Az egész testemet végigjárta a jóleső bizsergés, férfias illata kényeztette az orrom.

Nem tudom, mennyi ideig állhattunk így, egymás csókolva, de az időérzékemet már rég elvesztettem akkor. Csak Ő számított, hogy itt van, velem.

Egy pillanatra sem állt meg, édesen falta ajkaimat, kezemet szőke hajába vezette. Ahogy tincsei közé siklottak ujjaim, haja puhasága úgy érintette a bőröm, mintha selyem lenne. Bármennyire is éreztem, hogy teste megfeszül érintésem hatására, ugyan olyan gyengéden folytatta azt, amit elkezdett. Mintha, félt volna, hogy megbánt engem. Vagy, hogy megijedek tőle. Azt hiszem, teljes nyugodtsággal jelenthetem ki, hogy Ő az az ember, akitől soha nem tudnék ezek után félni, haragudni. Mert… fontos számomra!