~13~ Koncert

 

Sziasztok!:)
Hú, nagyon szépen köszönöm a sok kommentet, amit az előző részhez kaptam ! :) Eszméletlenek vagytok!♥ Illetve a sok pipáért, és a 6000. oldalmegjelenítést! :)♥
Sajnos azt kell mondanom, hogy csak minden hétvégén fogok tudni részt hozni, de előfirdulhat, hogy nem minden héten.:/ Borzalmas az órarendem, rengeteget kell majd tanulnom! (azt mondom, addig örüljetek, amíg nem vagytok 10.-esek...) Nagyon sajnálom! :(
Jó olvasást a részhez, remélem tetszeni fog, bár szerintem kicsit lapos! :)xxx

xoxo smile-girl.:)))

Az úton, nem éppen a legveszélymentesebb dolog rohanni a taxik mellett, de abban a pillanatban nem tudott zavarni. Futottam, mit sem törődve, hogy nem vagyok a legkényelmesebb öltözetben. Megpillantottam a hatalmas arénát, ahol a koncert lesz. Megálltam egy pillanatra. A levegőt nehezen vettem, szabály szerűen lihegtem mint a kutyák, a tüdőm szúrt, a torkom megfájdult, ugyan is a torkomon vettem a levegőt futás közben, ami nem volt a legjobb ötlet.

7.49 volt, de még mindig jókora sor állt az aréna előtt. Néhány lányt fellökve furakodtam előre a sorban, nem foglalkoztam a „héj, ne tolakodj”, „állj a sor végére” kiáltásokkal. Az volt e legkisebb bajom, hogy néhány fan megharagudott rám. Még is van haszna a sok buszozásnak – megtanultam jól tolakodni. Ahogy közelítettem a bejárathoz, akkor jutott eszembe valami. Egy borzalmas nagy hiány. Jegy!Nincs jegyem! Nem fognak beengedni!

Pánikrohamot kaptam. A levegő nehezen akaródzott eljutni a tüdőmig, minden levegővétel szúrt. Mindezt azért tettem meg, hogy itt kint álljak a koncert végéig? Nem adhatom fel ennyivel!

-          -Kisasszony. A jegyét kérem. – állított meg a biztonsági őr.

-          -Én…  Patricia és Daniel gyermeke vagyok. Engedjenek be. – szipogtam a könnyeimmel küzdve. –Ismerem a One Directiont, higgyen nekem! Be kell engednie!

Mögöttem hangos nevetés csapta meg a fülem. Az őr is nevetésbe torkollott, és rosszallóan rázta meg a fejét.

-          -Hogy én ezt mennyiszer hallottam már. –forgatta meg a szemét. –Kisasszony, megkérem, hogy álljon ki a sorból.

Niall szemszöge

Az öltözőmben félmeztelenül válogattam a ruhák között. Sosem csináltam az ilyesmiből nagy ügyet, de ez más. Most itt lesz Loren is. Nem lehet rólam rossz véleménnyel.

Nagy nehezen, de a végén úgy döntöttem olyan maradok, mint eddig. A „Crazy Mofos”-os kedvenc pólómat aggattam magamra. Annyira imádni valók a directionerek! Amikor kiírtam annó azt a tweetet, nem gondoltam volna, hogy ennyire oda lesznek ezért a „crazy mofos” dologért. Aranyosak.

„10 perc kezdésig” – hallottam meg a jól ismert hangot. 10 perc múlva színpadon leszek. Látni fogom a több ezer rajongót, a sikítozó tömeg fogja megtölteni az egész óriási arénát. A maximumot kell nyújtanom, Loren miatt.

A tükörben még megigazítottam a frizurám, amit nemrég fejezett be a fodrász, egy bátorító mosolyt küldtem magam felé, illetve leellenőriztem, hogy a tervemhez szükséges eszközök rendben vannak-e.

-          -Niall, gyere! –szólt be az ajtón Louis. Bólintottam, majd megindultam feléjük. Hirtelen meghallottam a telefonom csörgését az asztalon.

-          -Egy pillanat! –intettem le a fiúkat, akik kissé idegesnek tűntek. Amint a kezembe vettem a készüléket, majdnem leejtettem. „Loren” villogott a kijelzőn. Gondolkodás nélkül húztam el a zöld csíkot.

-           -Háló?

-          -Niall, kérlek, engedj be! Itt állok az aréna előtt, az őrök nem engednek be, mert nincs jegyem!

-          -Tessék? –döbbentem le. – T-te… még nem vagy bent? Hol a jegyed? Jézusom, azonnal indulok.

Meg sem várva válaszát futva rontottam ki az ajtón, mit sem törődve a fiúk kiabálásával. Csak egy dologra tudtam gondolni: Loren kint van. Nem gondoltam rá, hogy mi történhetett, miért nincs jegye, és mért egyedül van, a legfontosabb jelen pillanatban az volt, hogy bejusson. A folyosón rohanva többen utánam kiáltottak a managementből, hogy merre rohanok, kezdés van, de nem válaszoltam.

-          -Niall? Hova a francba mész? – hallottam meg Paul ideges hangját. Oó. Ezért még kapni fogok.

Olyan gyorsan szedtem a lábam, ahogyan csak tudtam. A főbejárati ajtóhoz rohanva néhány directioner sikítva integetett nekem, illetve kérték –pontosítva üvöltötték- hogy álljak meg egy képért. Nagyon imádom a rajongóinkat, nekik köszönhetek mindent, de most nem lehet. Nincs erre időm. Néhány biztonsági őr akcióba is lendült, hogy lefogja a korlát alatt átbújt őrült fanokat, míg én céltudatosan törtem előre. Megpillantottam őt. Könnyeivel küszködve állt az őr mellett, aki közben a jeggyel rendelkezőket engedte be.

-          -Engedje be, velem van! – kiáltottam oda az őrnek, miközben Lorenre mutogattam. A lányok egy emberként indultak át, nem érdekelt őket az őr. Áldom Pault, amiért jó pár nagydarab ’security men’-t rendelt ide. Most nagy szükség van rájuk. Loren tekintete megtalálta az enyémet. Törékeny teste próbált átjutni a lányokon, akik egymás haját tépve üvöltötték a nevem. Ó, jaj. Biztos jó ötlet volt ez? Az őrök mögé lépve kértem meg őket, hogy engedjék be Lorent. Bólintottak, de láttam rajtuk, hogy ez nem lesz egyszerű feladat. Lefogni százat, beengedni egyet. Miközben mindjárt kezdés van.

-          -Gyere Loren, ott! – kiabáltam át a tömeg hangját, miközben az egyik őr lábaira mutattam. Köztük át tud mászni! Loren ügyesen megoldotta a feladatot. Mint a villám guggolt le, majd mászott át az őr lábai közt. Bármennyire is meg akartam nézni tökéletes arcát, szemeit, mindenét, meg akartam ölelni, nem volt rá idő. Felcsendült az elő zenekar hangja. Akkor, még van kb. 10 percem legjobb esetben. Kézen ragadtam Lorent, és húzni kezdtem. Futva haladtunk visszafelé. A folyosón áthaladva egészen a színpad mögötti részig, ahol megkapjuk a  mikrofonokat, várunk, hogy színpadra léphessünk. Bombaként robbantunk be a srácok közé. Lihegve vettük a levegőt mindketten, az biztos, mára megvan az edzésem…

-          -Loren? – kérdezték a fiúk egyszerre, leesett állal.

-          -Te nem a szüleiddel vagy az első sorban?

-          -Nem…kaptam…jegyet…és…az…őr…nem…engedett…be… -lihegte.

-          -De akkor ki van a te jegyeddel?

-          -Jaymi.

A düh hirtelen eluralkodott rajtam. Annyira tudhattam volna, hogy Jaymit hozzák el helyette! Már megint az a szemétláda akadékoskodott bele mindenbe.

Hirtelen egy kezet éreztem meg a hátamon. Liam nyugtató pillantásával találtam szembe magam.

-          -Nyugi, haver, oké?

Bólintottam.  Még időm sem volt megcsodálni Őt. Lábaira tökéletesen passzolt a csőnadrág, vékony derekát kiadta a dzsekije. Bámulatosan nézett ki! Arca kissé kipirult volt a futástól, pár izzadtságcsepp csordogált homlokán, de nekem így volt tökéletes. Annyira elvesztem a nézésében, hogy Liam bökött kicsit oldalba. Zavartan néztem körül, szinte mindenki rám meredt,Loren pedig lányos zavarában lehajtotta a fejét.

-          -Mindenre kíváncsiak vagyunk a koncert után. – ölelt át Lorent Louis fél kézzel, majd megnyomta az orrát. Loren felkuncogott, arrébb lökte Louist. Elmondani nem lehet, milyen csodásan áll neki a mosolygás.

-          -Niall nagyon várt ám rád. Ne tudd meg mennyit hallgattuk, hogy "itt lesz Loren, a maximumot kell nyújtanom", stb.  – szólt közbe Harry nevetve. A fiúk is felnevettek. Éreztem, ahogy az arcom elönti az égető érzés. Tuti, hogy egyszer megfojtom ezt  a négy idiótát!

Kintről hatalmas tapsszó szűrődöttbe. Befejezte az elő zenekar. Zayn a szokásos hangbemelegítését csinálta, Harry Louisval boxolt, Liam pedig nagy levegőket vett. Én pedig… nos, én Lorent néztem lendületlenül. Annyira aranyos, amikor elpirul. Olyankor lehajtja a fejét, a füle mögé tűzi az egyik kósza hajtincsét, majd magában mosolyog.

A kezünkbe kaptuk a mikrofonokat. Akkor, show time! Kintről már óriási őrjöngés hallatszott.

-          -Itt menj át ezen a folyosón, és ott lesz egy ajtó. Menj be ott, a színpad oldaláról fogod akkor látni a koncertet. Mi is ott fogunk kimenni párszor. – mosolyogtam rá, kezemmel pedig az irányt mutattam. Halványan bólintott majd elindult. Rendben. Ha már Ő itt van, baj nem lehet! 3…2…1.. Indulás a színpadra!

Loren szemszöge

Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy itt állok a színpad oldalsó bejáratánál, belátom az egész színpadot, a fiúkat. Amennyit látok a közönségből, már az eszméletlen tömeg! Életem első koncertjén vehetek részt! Nagyon hálás vagyok Niallnek, hogy behozott. Mindent neki köszönhetek. Majdnem lekéste a koncertet miattam! Egy biztos, áldott jó szíve van ennek a fiúnak!

Hirtelen egy hangot hallottam meg mellőlem.

-          -Szia. – mosolygott rám egy kedves nő. Kissé ijedten pillanthattam rá, mert felnevetett. – Ennyire megijesztettelek? Lou Teasdale vagyok. Láttalak Niallel futni a folyosón. –mosolygott.

-          -Öm.. Jó estét!  Loren Wendy. –fogtam vele kezet.

-          -Jaj, ne legyél butus, tegezz csak. Nem vagyok olyan öreg.

-          -Rendben. – mosolyogtam vissza.

-          -Szóval…honnan ismered Niallt? Vagy a fiúkat? Nem akarok tolakodónak tűnni, de nem sokszor szoktak behozni ide valakit. Vagyis, csak Perrie meg Eleanor volt már itt párszor, de most ők is az első sorban vannak.

-          -Én…szóval.. Daniel és Patricia örökbefogadott lánya vagyok. –hajtottam le a fejem. Lou ajkai „o” alakot formáltak.

-          -És mért nem velük vagy? Ott ülnek az első sorban.

-          -Hosszú történet. –sóhajtottam.

-          -Ó, értem. Akkor nem szeretnél róla beszélni ezek szerint. Semmi baj, megértem. – simította meg a vállam.

Pár percig még beszéltünk, majd észrevette, milyen átéléssel nézem a koncertet, így abbahagyta a fecsegést, és ő is velem együtt hallgatta a fiúkat. Nagyon szimpatikus ez a hölgy. Nagyon sokat tud beszélni, és igazán kedves egyéniség. Amint megtudtam, van egy kislánya is, aki szintén itt van. Sőt, azt is mondta, hogy megmutatja nekem a koncert után. Imádom a kisgyerekeket! Nem lehet rájuk haragudni, olyan ártatlanok és aranyosak.