~11~ Lelkiismeret furdalás

Sziasztok!:)
Megjöttem a következő fejezettel, jó olvasást hozzá!:)
Nagyon szépen köszönöm a a 28 feliratkozót, 10 díjat, és már túlléptük az 5.000 oldalmegjelenítést is! *-* Nagyon köszönöm nektek a sok támogatást, kommenteket, pipákat!♥♥

xoxo smile-girl.:)))

Niall szemszöge

Sietősen rontottam fel a hotelszobámba. Liammel vagyok egy szobában, de „meglepetésemre” a fiúk velünk együtt lódultak be. Vajon miért?! Gyorsan a saját szobám felé lépkedtem, előrántottam egy bokszert a szekrényemből, illetve magamhoz kaptam a törölközőt, és sietősen bevonultam a fürdőbe. Ma már zuhanyoztam egyszer Lorenéknél, de nem bírtam elviselni a tudatot, hogy Jaymi ruhájának az illata ragadt a bőrömhöz.

Megkönnyebbülés volt megszabadulni a szűk ruhadaraboktól. Beálltam a forró zuhany alá, és élveztem a forró vízcseppek kényeztetését. Nem tudom meddig áztathattam magam, de gondolkodnom kellett. Az agyamban villámgyors madárként cikáztak a rosszabbnál-rosszabb gondolatok. Pont ezt akartam elkerülni: hogy kombináljam a szálakat.

Jobbnak láttam ételbe fojtani bánatom, ezért gyorsan kimásztam a zuhanyfülkéből, áttöröltem testem, majd magamra kaptam a bokszerem.

A fiúk a kanapén ültek egymás hegyén-hátán, nem hiszem, hogy túl fontos dologról csevegtek volna, ugyan is Louis arca tükrözte a halál unalmat. Gyorsan a telefonhoz léptem, majd tárcsáztam a szobaszerviz számát.

-          -Jó estét! Egy extra sajtos, sonkás pizzát szeretnék rendelni minél hamarabb a 201-es szobába. Igen, nagyméretűt. Hm, esetleg egy citromos sört. Rendben, köszönöm, viszlát.

Mosollyal az arcomon lépkedtem a fiúkhoz. Már a gondolatra mosoly kúszik az arcomra minden alkalommal, amikor rágondolok, hogy hamarosan pizzát fogok majszolni. A gyomrom egy korgással adta tudtomra, hogy ő is támogatja ötletem.

-          -Ugye majd én is kapok belőle? – rebegtette szempilláit Louis.

-          -Nem. – feleltem unottan, majd a szobámba érve megfogtam a telefonomat, és azzal együtt tértem vissza újra a fiúk körébe. Ezúttal az egyik egyszemélyes kanapén helyezkedtem el kényelmesen. Beléptem a Twitter fiókomba. Nem meglepő módon több ezer üzenet, retweet és kedvencnek jelölés fogadott.

@NiallOfficial: „ Szar érzés, amikor rájössz, mennyire naiv vagy, és hogy milyen könnyen félreismertél valakit.”

Néhány embernek válaszoltam, pár szimpatikusnak tűnő lányt visszakövettem. A gondolataim abban a pillanatban csak a pizzámon tudtak forogni.

-          -Na, Niall elmondod mi a bajod?

-          -Nem. Hamarosan enni fogok, ahhoz pedig étvágy kell. Ha meg erről beszélek garantáltan elmegy az étvágyam. – fintorogtam. A fiúk ajkai „o” alakot formáztak hitetlenkedve meredtek rám.

-          -Ha Niall valami miatt elveszti az étvágyát, akkor az tényleg nagy probléma… - nyelt egyet Zayn. Liam a telefonját bújta, egy pillanat múlva felnézett rám, úgy tette fel a kérdését.

-          -Ennek van valami köze ahhoz, amit kiírtál Twitterre?

Hanyagul vontam meg a vállaimat. Hirtelen az összes „ökör” előhalászta zsebéből az iPhone-ját, és azonnal megnyitották a Twittert.

-          -Hmm. Érdekes, felettébb érdekes.

Nem is tudom milyen más reakciót vártam Louistól… Pár perc kínos csend után az ajtón kopogtattak. Mint akit rakétából lőttek ki, úgy rohantam az ajtóhoz. A szobapincér egy nagy guruló kocsin tolta be a szobába a rendelt ételem. Orrom azonnal megcsapta a frissen sült pizza fűszeres, sajtos illata, bár attól tartok ez nem volt frissen sült, ugyan is ilyen hamar nem tudnak megsütni egy rendes pizzát. Illedelmesen megköszöntem, majd dolgára intettem az urat. Csillogó szemekkel toltam a kocsit a kanapéhoz. Elfoglaltam előző helyem, majd nekiestem a finomságnak. Jóleső érzés futott át testemen. Ez kell nekem, kaja! Ha valamit el akarok felejteni, nem is lehetne jobb gondolatelterelő, mint a kaja. Étel, minden mennyiségben! Megbontottam a sörömet, immáron söröstül-pizzástul ültem a helyemen és falatoztam, kortyolgattam. A fiúk irigy szemekkel bámultak a pizzámra.

-          -Csak egy picit? – mutatta fel Louis a hüvelyk- és mutatóujját, amelyekkel az ici-pici jelzőt mutogatta. Gonoszan elvigyorodva nemet ráztam fejemmel. Barátom lemondóan sóhajtott, majd valami káromkodás félét mormogott magában. Egy kissé megsajnáltam őket, ahogy 4-en cikáztatták tekintetüket köztem és a pizzám között.

-          -Aj. – sóhajtottam fel. – Kaptok kettő szeletet! Nem többet, kettőt! Osztozzatok.

Barátaim arcán hatalmas hálás vigyor jelent meg, majd Lou félve vette el az egyik szeletet, Zayn a másikat. Harry Louisénak felét kapta, Liam pedig Zayn felét, nekem pedig megmaradt még majdnem a fél maradék pizza.

*

Teli hassal dőltem hátra a kényelmes bőrfotelen. Na, most tényleg úgy éreztem, hogy több kaja nem menne le a torkomon. Kiittam a sörös dobozból az utolsó kortyot, majd egy fájdalmas nyögéssel oldalra hajtottam.

-          -Na mi van Niall? Csak nem tele vagy? – kuncogott Harry.

-          -De, eltaláltad… - tettem kezem a hasamra, ami jelen pillanatban kissé túl kidomborodónak látszott. A kockák helyét egyáltalán nem éreztem… Hát, ennyit az utóbbi idő edzéseiről. Egy újabb fújtatás után a zsebemben hirtelen megszólalt a telefonom. Enyhe szívrohamot kaptam. Kellett nekem max hangerőre állítani a csengést… Ahogy ránéztem az iPhone képernyőjére, egy ismeretlen számot pillantottam meg. Általában olyan embereknek szoktam megadni a telefonszámom, akik szintén megadják az ő számukat is, így ha hívnak, kijelzi a telefonom a nevet. Mondjuk, egyszer már előfordult, hogy nyilvánosságra került a telefonszámom, és több ezer sms-t, illetve hívást kaptam a rajongóktól.

-          -Hé, fiúk? Szerintetek van rá esély, hogy ez egy rajongó? – tartottam feléjük a készüléket.

-          -Ha kikerült volna a nagyvilágba a számod, akkor nem egy ember hívna, és már lennének sms-eid.

-          Igaz.

Kis gondolkodás után elhúztam az ujjammal a zöld csíkot.

-          -Háló?

Csönd. A telefonba senki sem szólt bele, csak halk szuszogás hallatszott.

-          -Háló, itt Niall Horan.

Ismét csend. Kezdtem elveszteni a türelmemet. Utálom, ha valaki szórakozik velem telefonbetyárkodással. Harmadszorra kissé idegesebben szóltam bele.

-          -Ha valaki szórakozik velem, akkor azonnal le is rakhatja azt a kicseszett telefont!

Már éppen azon voltam, hogy megszakítom a vonalat, amikor meghallottam egy csilingelő, halk, félénk hangot.

-          -Niall. Én vagyok az, Loren.

A szívem hatalmasat dobbant a név hallatára. Egy pillanatra levegőt is elfelejtettem venni, testemet átjárta a düh. Komolyan azt képzeli, hogy ezek után majd még társalogni fogok vele?!

-          -Mit akarsz? – kérdeztem kissé flegmán.

-          -Niall..É-én nem akartam! – tört ki. – Esküszöm, csak téged akartalak megvédeni! N-ne haragudj rám, kérlek, te lennél az utolsó ember, akit bántanék, de nem volt más választásom, hidd el! Jaymi megfenyegetett! Azt mondta, hogy ha összemelegedünk, akkor erőszakos lesz velem! Nem magamat féltettem, Niall, ne érts félre, hanem Téged! Ki tudja Jaymi mikre nem képes, ha mérges, és amikor odajött hozzám a szobámba… - vékony hangja elcsuklott. – megijedtem. Mérges volt, amiért ott voltál nálam! Nem tehettem mást! É-én annyira sajnálom, hogy megütöttelek… De el akartam kerülni, hogy Jaymi bármi rosszra is gondoljon velünk kapcsolatban, érted? Megértem, ha most utálsz, hiszen elküldtelek, megpofoztalak… - hangja elhalkult, befejezte a mondanivalóját.

Ledermedtem. A lelkiismeret-furdalás villámként csapott belém, ahogy felfogtam Loren szavait. Mindent azért tett, mert Jaymi megfenyegette! Bántani akarta Lorent! Hogy lehettem ekkora idióta, hogy rosszat feltételeztem Lorenről? Jaymi ezt akarta! Pontosan ezt, hogy megutáljam Lorent ezáltal… Hogy rosszat gondoljak róla… Hogy ne kerüljünk közel egymáshoz… Bármennyire is fájt rágondolnom, de be kell látnom, hogy azért, mert… magának akarja. Továbbra is erőszakoskodni akar vele, és nem bírja elviselni, hogy más úgy nézzen rá! És én még bedőltem neki! Még hogy Loren a hazudós. Loren semmiről sem tehet!

A szívemet melegség járta át, ahogy e szavait visszaidéztem: „Nem magamat féltettem, Niall, ne érts félre, hanem Téged!” A véremet megéreztem, ahogy a fülemben lüktet, az életben tartó szervem ki akart szakadni a mellkasomból. Nem akartam mást abban a pillanatban, csak odafutni Lorenhez, megölelni, és térden állva bocsánatot kérni tőle, amiért, én hülye, képes voltam azt gondolni, hogy Ő hazudik, Ő tehet mindenről, és csak megjátszotta magát. Ami pedig Jaymit illeti… Addig szerettem volna ütni, ameddig meg nem ígéri, hogy soha többet nem bántja Őt, és bocsánatot kér minden egyes elkövetett tettéért!

A zokogó lány hangja még inkább növelte a rossz érzést a szívemben. Még magamat sajnáltam?! Mit tehetett vele az a szemét féreg? Mivel bánthatta, és meg is fenyegette!

Mire válaszolni akartam volna, a telefonom pityogott a fülemnél. Loren megszakította a vonalat. Liam kezére eszméltem fel, ahogy előttem lengeti.

-          -Niall, minden rendben? Ki volt az? Mért vagy vörös?

-          -Semmi sincs rendben Liam… Egy idióta vagyok.

-          -Niall, mi a baj? Ki keresett?!

-          -Loren…

Szégyenemben lehajtott fejjel ültem, és vártam valamire. Tán a csodára? Nem tudnám megmondani. Azt reméltem, minden megoldódik egy perc alatt, de nem így lett. Nem elég, hogy nem tudtam megmondani Neki, hogy nem haragszom rá, még bocsánatot sem tudtam kérni! Idióta Niall!

Liam arcára egy nagy mosoly ült ki, ami teljesen összezavart. Nem értettem, miért néz így rám, és mi ez a sejtelem a tekintetében.

-          -És, mit mondott? – tudakolózott.

-          -Én akkora egy idióta vagyok, fiúk… Azt hittem, azt hittem… hogy Loren hazudott nekem. Hogy igazából egy hisztis , hazudós liba aki ki akart csak használni… ne kérdezzétek, miért, valahogy Jaymi kedvessége meglepett, és azt hittem, őt ismertem félre. Loren elküldött, és megpofozott! Most meg bocsánatot kért, és zokogva mesélte el, hogy Jaymi megfenyegette, hogy ha összemelegedünk kemény lesz vele! És Ő… azt mondta, hogy nem magát féltette, hanem engem… Nem akarta, hogy bajom essen… - hangom elhalkult, a szőnyeg érdekes, bodros rojtjait tanulmányoztam. Az agyam úgy kattogott, mint az óramutató, úgy éreztem helyben megbolondulok.

-          -Jézusom! Akkor mindent értek… - sóhajtott fel Liam. Kérdő tekintettel meredtem rá.

-          -Loren tőlem kérte el a számodat. És amikor elmentem villáért, akkor jött oda. És elkezdett valamit mesélni, hogy ő nem akarta, de nem tehetett mást, és elsírta magát…

Na, remek. Ha eddig nem lett volna lég lelkiismeret furdalásom, most biztos hirtelen megjelent volna ez az utálatos érzés. A szeretetem iránta teljes mértékben megnőtt! Úgy éreztem, hogy Ő az a lány, akit el tudok magam mellé képzelni. Ő az a lány, akit védelmezni szeretnék, csókolni, elárasztani minden jóval. Ő az a lány, aki iránt többet érzek, már az első alkalomtól fogva, amikor megláttam.