~9~ "Teljesen félreismertem!"

Sziasztok!:)
Meghoztam a következő részt, ne haragudjatok, de nem voltam itthon péntektől kezdve :///
Remélem tetszeni fog, köszönöm a sok pipát, és kommentet!!:))♥♥

xoxo smile-girl.:)))

Loren szemszöge

A szemeimet égette a forró könnyek sokasága. Az arcomon lassan kóboroltak le a könnycseppek. Hallottam, amint a fiú pár perc csend után letrappol a lépcsőn. Szipogva mentem az ablakomhoz. Felültem a párkányra, mellkasomhoz húztam a térdeimet, és engedtem, hogy a hűvös szellő kicsípje kissé piros arcomat. Fájt kimondanom azt a pár szót. Jobban, mint gondoltam. Megbántottam valakit, aki nem tudja, sőt, valószínűleg nem is fogja megtudni, miért tettem. Nem magamat féltem Jaymitől, hanem Őt. Ezt a fiút, akit két kerek napja ismertem meg, aki tudja az életem, elfogad engem, és nem nevetett ki. Ezt a fiút, aki segített nekem, megbízott bennem, és biztatott. Ismerem Jaymit. Bármire képes lenne, és sosem bocsájtanám meg magamnak, ha miattam bántaná Őt.

Ahogy néztem ki az ablakon, és a kissé felhős, borult eget bámultam, megakadt a szemem egy szőke hajkoronán. Lepillantottam, szemem megakadt a fiún. A szívem hatalmasat dobbant. Leült a kerítés szélére, kezeivel idegesen szőke hajába túrt, majd az ég felé emelte tekintetét. Szívem szerint kiugrottam volna akár az ablakon keresztül is hozzá, hogy bocsánatot kérjek, vagy csak figyelmeztessem, hogy meg fog fázni, de nem tehettem. Csak néztem Őt, ahogy fehér Supra cipőjével idegesen dobol a járdán, felszed egy kavicsot, majd a lehető legtöbb erejét beleadva elhajítja azt a végtelenségig. Fejét hátrafeszítette, így a kerítésnek ütközött. Két kezével átölelte magát, majd kezeivel próbálta felmelegíteni a testét, amit Jaymi ruhái takartak. Abban a pillanatban az sem érdekelt, hogy miért viseli Jaymi ruháit, csak az, hogy meg fog fázni. Aggódtam érte. Szemeit erőszakosan lehunyta, majd miután kinyitotta, kínosan felnevetett. Hirtelen tekintete találkozott az enyémmel. Fejemet gyorsan elfordítottam, próbáltam megnyugtatni lélegzetem, reméltem, hogy pár másodperc múlva a szívem nem fog ilyen eszeveszettül kalapálni. Egy kis idő elteltével újra visszanéztem a fiú irányába, hál’ istennek, ő nem felém nézett. A távolba meredt, arcát kicsípte a hideg szellő, a fekete feszülős póló tökéletesen kihangsúlyozta izmos karját és hasát. Arcomra egy kis pír ült ki, ahogy végigjárattam szemem tökéletes testén.

Nem tudom mennyi ideig nézhettem Őt, de egyszer csak egy másik fiú jelent meg, aki látszólag nem volt éppen a legnyugodtabb. Idegesen szórta a szavakat Niallhöz, aki mit sem törődve a rövid barna hajú fiúval, folytatta a távolba meredést. A másik fiú megrázta a szőkeség vállát, aki végre rá emelte a tekintetét. Felállította a helyéről, majd valamiféle magyarázás után elráncigálta onnan a szőkeséget.

Leszálltam a párkányról, komótos léptekkel a fürdő felé vonszoltam magam. Levettem magamról a megnyúlt, de kényelmes melegítőnadrágomat, amin Puma felirat díszelgett, majd az ahhoz illő pólót, és pulóvert is. Fehérneműben álltam a tükör előtt. A bordáim kezdtek kilátszani, egyértelműen meglátszott testemen, hogy mostanában szinte alig ettem. Undorodva léptem el a tükörtől, majd levettem magamról a maradék ruhadarabokat, amik a testemet takarták, felkötöttem lófarokba a hajam, és beálltam a forró zuhany alá.

*

A pizsamámba bújva a hasam egy hatalmas korgással adta tudtomra, hogy ételre van szüksége. Ma ismét nem ettem semmit. Saját magamnak is beláttam, hogy ez így nem mehet tovább, de nem tehetek mást. Néha elfelejtem, néha egyszerűen csak undorodom, ha az ételre nézek. Óvatosan kinyitottam az ajtómat, majd lassan lebotorkáltam a lépcsőn. Az utolsó lépcsőfokon megálltam, körülnéztem, hogy nincs-e lent senki, majd amikor megbizonyosodtam róla, gyorsan a konyhába somfordáltam. Az ebédből maradt még némi bolognai spagetti. Gyorsan szedtem valamennyit egy tálba, majd a mikróba tettem, hogy megmelegítsem. Türelmetlenül vártam, hogy leteljen a két perc. A gyomrom egyre jobban jelzett, hogy már ő sem bír várni. Amint megszólalt a mikró hangja, jelezvén, hogy kész a vacsorám, azon a hangon kívül megszólalt egy másik is. A vér is kiszökött belőlem, ahogy meghallottam az Ő hangját. A libabőr végigfutott rajtam, a szívem heves tempóra talált.

-          -Miért utáltál meg? – szólt ez mély, reszelős hang a hátam mögül. Nem akartam megfordulni, ugyan is… féltem. Nem szabad, hogy szóba álljak vele. Nem! Gyorsan kikaptam a tálat a mikróból, de pechemre olyan forró volt, hogy le is kellett raknom a pultra. Felszisszentem, gyorsan a hideg víz alá tartottam a kissé vörös kezemet.

-          -Mit tettem, kérlek, csak annyit kérek, hogy mondj el.

Hangjából tisztán kihallatszott a kérdések sokasága, a szomorúság, és a remény. Elállítottam a vizet. A konyhát, sőt, az egész házat csend lepte be. Ahogy keze a vállamhoz ért, összerezzentem. Hirtelen maga felé fordított. Ez a helyzet annyira de ja vu érzést hozott elő. Mint két nappal ezelőtt. Ugyan itt álltunk, ugyan így. Alakja fölém tornyosult, kék szemei hamar megtalálták az enyémeket.

-          -Niall. Kérlek, hagyj elmenni. – hajtottam le a fejem.

-         - Csak annyit kérek, hogy mond el, mit tettem. Mond el, hogy miért küldtél ma el. Csak ennyit!

Különös érzés kerített hatalmába. A tekintete mágnesként vonzotta az enyémet. Ahogy a fény rávilágított kék íriszeire, mintha egy óceán tükröződött volna benne, gyönyörű, hatalmas hullámokkal, kristálytiszta vízzel. Annyira meg akartam ölelni. Csak, hogy hozzáérhessek, érezhessem az illatát, nem akartam mást, csak ezt! De túlságosan féltettem Jaymitől. Hirtelen oldalra kaptam a fejem, és megpillantottam Jaymit, amint éppen az ablakhoz ér. Bepánikoltam. Ha meglátja, hogy kettesben vagyunk, elképzelni sem szeretném mi fog történni. Hirtelen ötlettől vezérelve lendületből arcon csaptam a fiút.

-          -Hagyj békén! – kiáltottam rá idegesen.

A könnyeim utat szabtak maguknak, ahogyan rohantam fel az emeletre. Annyira kínzó érzés volt, hogy ezt tettem. Idegesen vágtam be magam mögött az ajtót. Nem akartam elhinni, tényleg ezt tettem? Azzal, aki iránt valami kötődést érzek? Utálom az életem! Sírva borultam az ágyamba. Mit sem törődve a korgó gyomrommal, csak el akartam felejteni a mai napot. Erőszakosan hunytam le a szemeimet, rázkódó testem nem engedelmeskedett agyam parancsának. Mindennél jobban el akartam kerülni az álomvilágba, ahol elfelejtkezhetek erről az egészről. Niallről, Jaymiről, magamról, az életemről…

Niall szemszöge

Csak álltam egy helyben, arcomra tapasztottam tenyerem. Nem sikerült feldolgoznom a történteket. Minden annyira… gyorsan történt, olyan váratlanul.

A fülemet Jaymi rosszindulatú kacagása ütötte meg.

-          -Hát, ezt jól megkaptad, öcsi.

Másodpercek alatt elöntötte a testem az idegesség. Nem tehetek róla, de amint meglátom ezt a srácot, kedvem támad ahhoz, hogy megismertessem vele közelebbről az öklöm.

-          -Talán valami bajod van? -  kérdeztem vissza flegmán.

-          -Fogd fel, nem kellesz neki. Nem bántásból mondom, de ismerem eléggé ahhoz Lorent, hogy tudjam, ki az aki tetszik neki,és ki az aki nem. Jó tanácsként mondom, felejtsd el Őt. Nézz rá! Látszik rajta, hogy szívből utál téged. Nem tudom miért, lehet, hogy az egoizmus vagy a híresség, ki tudja? –kuncogott fel. – Mindenesetre, megpróbálok beszélni vele, hátha ajánlhatok az érdekedben egy-két szót.

Nagyokat pislogva meredtem a tőlem tíz méterre álló fiúra. Megpróbál szólni az érdekem néhány szót? Azt hiszem, félreismertem. Lehet, hogy nem is olyan, mint képzeltem. Lehet, hogy igazából ő jó fej, csak a zord külső eltakarja a belsőjét. De egy dolog nem hagyott nyugodni. Akkor miért fél tőle Loren? Miért mondta azt, hogy megerőszakolta? Egy pillanat alatt állt össze a fejemben a kép. Loren egy hazudós tini lány. Még hogy nem ismer minket! A fejemet tenném rá, hogy nagyon is tudja, kik vagyunk, ez a „félek tőled, ne bánts” dolog pedig egy nagy megjátszás volt tőle. Az volt az egyedüli célja, hogy szerezzen pár VIP jegyet magának, illetve a barátnőjének. Niall Horan, hogy te mekkora egy idióta, naiv gyerek vagy! Képes voltam bedőlni neki… Képes voltam miatta kiakadni, amiért elküldött. Képes voltam sajnálni, hinni a műkönnyeinek, hogy tényleg ilyen az élete, hogy tényleg megerőszakolta a bátyja, és fél mindenkitől.

Úgy érzem magam, mint egy pali madár. Soha életemben nem csaptak még be ennyire! Nem volt még rá példa, hogy valakinek ennyire bedőljek, és elhiggyem a kamubeszédét. Legszívesebben elbujdostam volna a föld legmélyebb sarkába. Mi tagadás,jól színlel a kis csaj, gondolom, az iskolában benne van a színjátszó klubban.

-          -Izé, köszi… De azt hiszem felesleges lenne szólnod bármit is az érdekemben… Szerintem ez a dolog, izé, úgysem jönne össze.. Mármint, ne érts félre! Nem akarok semmit a húgodtól, vagy ilyenek… Szóval, felesleges szólnod…

Zavartan keresgéltem a szavaimat. De abban a pillanatban az idegességem mindent felülmúlt.  Azt hittem végre lesz egy lány, akihez ennyire kötődöm, aki szeretni fog, és nem vág át! Erre tessék! Nesze neked Niall! Szerelmet akartál? Barátnőt? Hát tessék! Itt van!

Jaymi egy bólintás után lassan megindult az emeletre. Ahogy elhaladt mellettem, arcán, ha akartam volna sem tudtam volna nem észrevenni azt az arogáns mosolyt, amit nem tudtam hova tenni. A lépcső aljáról még egyszer visszafordult.

-          -Sajnálom, haver. Loren már csak ilyen. Sosem tudja eldönteni mit akar, és mit nem.

Lazán vállat vontam, majd jobbnak láttam visszamenni a többiekhez.